Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) múlt héten közzétett éves jelentése szerint Európában tavaly minden eddiginél több, összesen közel 166 ezer szabadalmi bejelentést tettek, ami négy százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

"A szabadalmaink száma a jövőben tovább nőhet, köszönhetően többek között annak, hogy egyre nagyobb mértékben veszünk részt az olyan következő generációs telekommunikációs szabványok beindításában, mint amilyen az 5G. A Huawei a szellemi tulajdonának védelme érdekében a jövőben is folytatja a szabadalmak előállítását és benyújtását." - idézi a portál Dr. Song Liuping, a vállalat szenior alelnökét és jogi igazgatóját.

A cég 2017 végéig több mint 64 ezer szabadalmi bejelentést tett Kínában és 48 ezernél többet máshol. A vállalat összesen 74 ezer elfogadott szabadalommal rendelkezik.

A fotó forrása: Getty North America/AFP Photo.