Újabb cég intett be a Huaweinek: a gyártás is ellehetetlenülhet

Miután a hét elején a Google eltiltotta az Android operációs rendszer használatától a Huaweit a brit hardware-gyártó, az ARM is korlátozást vezetne be a kínai mobilmárka ellen: felfüggesztik a processzoraik szállítását a vállalatnak.
Szabó Dániel, 2019. május 22. szerda, 14:44
Fotó: Getty Images

Az Egyesült Királyság-beli ARM mobilchipgyártó közölte az alkalmazottaival, hogy felfüggeszti szállítási szerződését a Huawei-jel, miután az amerikai kormányzat szankciókat vetett ki a gyártó ellen - írja a BBC a vállalat egy belső dokumentumára hivatkozva.

Az ARM - amelyik a világ egyik legnagyobb mobilprocesszor-gyártója - utasította is a dolgozókat a Huaweinek készülő termékek gyártásának leállítására. A kereskedelmi háborúban, amelyet Donald Trump elnök indított Kína - és kifejezetten a technológiai cég - ellen az elmúlt napokban élesedett be, azáltal hogy az amerikai technológiai eszközök exportját megtiltották a cégeknek, ha azok a mobilgyártóhoz és hálózatfejlesztőhöz kerülnének. A brit társaság elvileg így nem lenne érintett, de a megszerzett vállalati belső dokumentumban arra hivatkoznak, hogy azért döntöttek az ARM-chipek leszállításának felfüggesztéséről, mert abban amerikai eredetű technológia is van, így vélhetően vonatkoznak a szankciók rájuk is.

Egy elemző a BBC-nek úgy értékelte a lépést, hogy ha a Huaweit hosszú távon is elvágják az ARM-processzoroktól, akkor az helyrehozhatatlan károkat okozhat a kínai cégnek.

A camebridge-i székhelyű ARM a világ egyik legnagyobb technológiai beszállítója mióta a SoftBank japán alap tulajdonába került. A társaság 6000 embert foglalkoztat világszerte, de az általa szabadalmaztatott eszközöket licenszelve gyártják más társaságok is, köztük a Huawei is.

Donald Trump amerikai elnök május 15-én írt alá rendeletet az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Ebben felhatalmazta a kereskedelmi minisztériumot arra, hogy tiltsa meg amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államok számára. A rendelet nem nevesített egyetlen országot vagy vállalatot sem, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a Huawei a célpont. Ennek eredményeképpen a Google a hét elején eltiltotta az Androidtól a társaságot.

A kínai tulajdonú társaság tagadja, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.

HOZZÁSZÓLÁSOK