Megzaboláznák a gépi intelligenciát Magyarországon

Az ősz folyamán várhatóan elkészül a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó akcióterv - mondta a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója.
Szabó Dániel, 2019. szeptember 16. hétfő, 09:39
Fotó: Shutterstock

"A mesterséges intelligencia által dominált, előttünk álló időszakban egy ország versenyképessége nagyban fog függni a nemzeti adatvagyon hatékony hasznosításától". Ezért ki kell alakítani a megfelelő szabályozási környezetet - mondta el a szakember az interjúban az MTI szerint.

Az akciótervről elmondta, szükség lesz egy olyan keretrendszerre, amelynek segítségével szabályozott és gördülékeny módon tudnak együttműködni a piaci szereplők a kutatóintézetektől az üzleti szférán át az egyetemekig, illetve az állami szektorig. A társadalmi érzékenyítésre szintén nagy hangsúlyt fektetnek, mert alapvető szempont, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a szóban forgó technológia gazdasági és társadalmi átalakulásra gyakorolt hatásai. Készítenek egy MI-térképet is, amelyen beazonosítják a területen tevékenykedő szereplőket.

Jakab Roland elmondta, hogy több európai uniós tagországban - köztük Németországban és Franciaországban - már készült MI-stratégia, de számos tagállamban még nyoma sincs ilyen dokumentumnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK