Az NMHH kommunikációs igazgatóságának keddi közleménye szerint a forróvonalon az előző évhez képest több mint kétszer annyi, 1765 bejelentés érkezett tavaly, és ennek 40 százaléka gyermekpornográfia miatt.

A múlt évet a hotline számára is a koronavírus-járvány és a védelmi intézkedések következményei határozták meg: az iskolák, intézmények, közösségi terek bezárása miatt felnőttek és gyermekek is drasztikusan több időt töltöttek online, sokkal többet böngésztek, kommunikáltak, így az online elszenvedhető sérelmek lehetősége is megnőtt. A gyermekpornográf tartalmakról érkezett bejelentések aránya a 2019-es 33 százalékról 40 százalékra emelkedett. Közben az adathalász és a hozzájárulás nélkül közzétett tartalom aránya az összes bejelentésen belül kevesebb lett, de számszerűen még így is több: előbbi a 2019-es 142-ről 267-re, utóbbi 148-ról 243-ra nőtt - tették hozzá.

Az adathalászatról szóló bejelentések között továbbra is jellemzőek a nagy szolgáltatók nevében kiküldött hamis számlaértesítők. A hozzájárulás nélkül közzétett tartalmak között gyakoriak az olyan intim képek, amelyeket az érintettek korábbi partnerei tettek közzé.

Jelezték azt is, hogy a forróvonalon érkező bejelentések jelentős hányada a nagy közösségimédia-felületeket érinti. A szolgálat kezében ezért fontos eszköz, hogy a legnagyobb platformoknál közvetlen kapcsolattal rendelkezik az oldalakhoz, ami a hotline által megjelölt tartalmaknak kiemelt moderátori figyelmet biztosít. Ilyen például a YouTube Trusted Flagger programja, de hasonlóan közvetlen kérésekkel fordulhatnak a hotline elemzői a Facebook, az Instagram, sőt néhány hete már a TikTok adminjaihoz is.

A leglátványosabb és legaggasztóbb fejleménynek a gyermekpornográf tartalmak számának és arányának drámai növekedését nevezték a bejelentések között. Míg 2011-ben 8 százalék volt az ilyen bejelentések aránya (összesen 37 darab), 2020-ban már 40 százalék, 709 bejelentés.

A hotline elemzői a gyermekek szexuális kizsákmányolásaként azonosított tartalmakat a szokásos módon a Nemzeti Nyomozó Irodának küldték tovább.

"Adataink szerint a járvány alatt intenzívebbé, láthatóbbá vált a gyermekekkel szembeni erőszakról készült felvételek megosztása. A potenciális elkövetők feltehetően az online térbe szorultak, így nőtt a veszélye a gyermekek online kizsákmányolásának. A bajba került gyermekeknek a jelen helyzetben viszont kevesebb esélyük van segítséget kérni, hiszen csökkent a személyes kapcsolattartás barátaikkal, tanáraikkal" - írták.

Hozzátették, hogy a probléma láthatóbbá válásához, a feltárt esetek számának növekedéséhez hozzájárultak az egyre hatékonyabb speciális keresőmotorok is. Ilyen a kanadai Project Arachnid is, amely a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő felvételeket kutatja fel.

Az Internet Hotline a tájékoztatásban is jelentős szerepet vállalt 2020-ban. Márciusban az NMHH a hotline közreműködésével elindította szülőknek szóló tájékoztató weboldalát, a Gyerekaneten.hu-t. Az oldal rövid szócikkekben mutatja be azokat a netes jelenségeket, amelyeket a szülők kevésbé ismernek. Működésének első évében a portál több mint 250 ezer látogatót vonzott - áll a közleményben.