A kkv-kon át jutnak be a nagy cégekhez a kiberbűnözők

A kiberbűnőzök útja a nagyobb cégekhez sokszor a kevésbé védett kis- és közepes vállalatokon (kkv), beszállítókon keresztül vezet, ezért fontos, hogy ezek is védekezzenek a támadások megelőzése érdekében - áll az ESET Internet Security és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében.
Szász Péter, 2018. szeptember 23. vasárnap, 09:30
Fotó: Shutterstock

A Juniper Research szerint a globális adatszivárgások költsége 2019-re várhatóan 2 milliárd dollárra emelkedik, amelynek jelentős része a nagyvállalatokat sújtja. Az ESET szakemberei szerint ez az összeg a kibervédelmi intézkedésekkel jelentősen csökkenthető, emellett pedig megelőzhetők lennének azok a versenyhátrányt okozó anyagi és erkölcsi veszteségek, amelyek egy kibertámadás során sújtják a kkv-kat.

A szakemberek egyebek mellett azt javasolják a nagyobb cégeknek, hogy ne csak a vezetőiket és az alkalmazottaikat oktassák rendszeresen, hanem a beszállítóikat is, illetve használjanak titkosító megoldásokat a hordozható eszközök védelmére, és készítsenek rendszeresen biztonsági mentéseket - írja az MTI.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK