Az elmúlt év rekorderedménye után az első negyedévében is tovább gyorsított a 4iG Nyrt.: az árbevétel és a nyereség kiemelkedő növekedése mellett a társaság gyors ütemben folytatta akvizíciós stratégiájának megvalósítását, amelyet sikeres kötvénykibocsátása is támogatott – derül ki a tőzsdei cég gyorsjelentéséből, amelyet mai napon tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Hatalmas növekedés

Az első negyedévben a társaság árbevétele 15,3 milliárd forint volt (konszolidált, IFRS), ami 77 százalékkal haladja meg az elmúlt év hasonló időszakában elért bevételeket. A vállalatcsoport adózott eredménye január-márciusban 81 százalékkal nőtt, 566 milliárd forintot tett ki, pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) pedig kevéssel meghaladta az 1 milliárd forintot, ami 74 százalékos növekedést jelent a csoport 2020 első negyedévi teljesítményhez képest.

Az árbevétel és az eredmény növekedése mögött a társaság organikus és akvizíciókkal támogatott fejlődése áll, emellett a 4iG hatékonyan reagált a pandémia okozta piaci kihívásokra is. Mindezeknek köszönhetően a cégcsoport tovább fokozta növekedési lendületét. A dolgozói létszám az elmúlt év első negyedévéhez képest több mint 50 százalékkal, 917 főre növekedett, amit elsősorban a 4iG által végrehajtott vállalatvásárlások katalizáltak.

Újabb akvizíciók jönnek

A társaság az idei évben további jelentős növekedésre számít, amelynek hátterében elsősorban a már bejelentett, illetve tervezett akvizíciók állnak. Ezek közül a legnagyobb horderejű az a március végi bejelentés, amely szerint a 4iG előzetes, nem kötelező érvényű, megállapodást írt alá az RCS & RDS konzorciummal a Digi Távközlési Szolgáltató Kft.és leányvállalatai, azaz Invitel Zrt. és az I TV Zrt. megvásárlásáról.

A 4iG célja, hogy Magyarországon és a régióban meghatározó piaci pozíciókat építsen ki az IT és ICT szolgáltatások széles területén, valamint jelentős növekedést érjen el a hazai-, illetve közép- és kelet európai távközlési piacon. A társaság stratégiáját az első negyedévben megvalósított eredményes kötvényaukció is támogatja, amelynek során a 4iG 15,45 milliárd forint forrást vont be az MNB Növekedési kötvényprogramjának segítségével. A társaság igazgatósága rendes évi közgyűlésen a 2020-as üzleti év után 2,212 milliárd forintos osztalék fizetéséről döntött.

A cég márkaismertségének növekedésével párhuzamosan erősíti saját termékeinek kínálatát is. A 4iG márciusban mutatta be saját fejlesztésű 4iOP termékcsaládját, amely az ipar 4.0 területén biztosít az ügyfelek egyedi igényeihez igazítható üzemi és gyártósori digitális megoldásokat. A modulárisan felépített, gépi tanulással támogatott rendszer kedvező piaci fogadtatása a társaságot saját termék és szolgáltatás palettájának bővítésére ösztönzi olyan kulcsterületeken, mint a blockchain, kiberbiztonság, vagy a fintech.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!