Pénteken kisebb eladási hullámot váltott ki a Wall Streeten a várakozásoknál erősebb amerikai munkaerő piaci jelentés. A Reuters összefoglalója szerint már vannak olyan elemzők, akik ennek fényében elképzelhetőnek tartanak egy akár júniusi kamatemelést is. Az S&P 500-as index 2 százalékkal zárta alacsonyabban a hetet március másodikán elért rekordjához képest, a Nasdaq Composite 70 ponttal 5000 pont alá süllyedt. Az 5000 pontos szintet ezt megelőzően utoljára 2000 márciusában látta a technológiai részvényeket nagy súllyal tartalmazó index.

A korábbi kamatemeléssel kapcsolatos aggodalmakat csak erősítették egyes Fed tisztségviselők nyilatkozatai. A richmondi Fed elnöke, Jeffrey Lacker például megismételte korábbi álláspontját, amely szerint már júniusban elképzelhető a szigorítás.

Azt hiszem, a Fed döntéshozóin van egy kis nyomás, hogy megmutassák, lépéseiket valóban a makrogazdasági adatok vezérlik - mondta Kim Forrest, a Fort Pitt Capital vezető részvényelemzője. A gazdaság láthatóan jobb állapotban van, s ha a Fed késlekedik is, azt csak azért teheti, hogy meggyőződjön róla, ez a javulás való-e - tette hozzá.

A pénteken napvilágot látott adatok szerint az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta hatéves mélypontra, 5,5 százalékosra süllyedt, s ez már az a szint, amelyet a Fed részéről a teljes foglalkoztatottság közeli állapotnak tekintenek. Az adat közlése után a Reuters gyors körkérdést intézett a legnagyobb befektetési bankok elemzőihez, s ebből úgy tűnik, a többség egyre inkább meg van győződve a kamatemelési ciklus júniusi megkezdéséről. Bár a javuló amerikai gazdaság elvileg jó a részvénypiacnak, azonban a befektetők attól tartanak, ha a Fed túl korán kezd el emelni, azzal a lassan magára találó gazdasági növekedést fojthatja el.

Pont a gazdaság javulásának állapotáról szolgálhat majd további részletekkel a csütörtökön érkező februárra vonatkozó kiskereskedelmi forgalmi statisztika. Az elemzők itt a január 0,8 százalékos visszaesés után már 0,4 százalékos javulást várnak, ezzel két hónap negatív tendenciája szakadna meg. Arra utalhatna, hogy a fogyasztók tényleg profitáltak az alacsonyabb olajárakból. Ugyanakkor elemzők szerint a februári adatot nyomás alatt tarthatta a rendkívül kedvezőtlen időjárás is. További fontos adat lehet a pénteki, Michigan Egyetem által számolt fogyasztói bizalmi index. Ez februárban meglepetésre esett, miután az előző hónapban 11 éves csúcsra jutott.

A piac kiemelt figyelemmel kísérheti az Apple teljesítményét, a tech-óriás a várakozások szerint a napokban mutatja be az Apple Watch-ot. A cég részvényei pénteken 0,2 százalékkal erősödtek, miután az S&P Dow Jones Indices bejelentette, a Dow Jones Industrial indexbe bekerülnek a cég részvényei az AT&T helyére.

Persze Amerikán kívül is lesz mire figyelni, az ECB elvileg ma kezdi meg ezermilliárd eurós eszközvásárlási programjának végrehajtását, amellyel az európai gazdaságot kívánja a holtpontról kimozdítani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!