Az emberek már nagyon unják azt, hogy a világnak úgy kéne tennie, mintha csak Warren Buffett és Charlie Munger lennének az egyedüli orákulumai a befektetéseknek. A Robinhood és más online kereskedési platformok megnyitották a pénzügyi piacok kapuit a mindennapi emberek számára, s ez aggasztja a régi gárdát, akik azt szeretnék, ha a dolgok örökre változatlanok maradnának - így vágott vissza a Robinhood nevű online kereskedési platformot üzemeltető cég kommunikációs igazgatója egy blogposztban a Berkshire Hathaway befektetőcég vezetőjének a hét elején.

Az indulatos kifakadás arra volt reakció, hogy a Berkshire hét végi éves közgyűlésén a legendás befektető, Warren Buffett szokás szerint hosszasan megosztotta gondolatait a tőzsdéről és az amerikai gazdaságról a cég részvényeseivel. Szavait a pénzügyi sajtó és a világ befektetői közössége rendszerint kiemelt figyelemmel kezeli. Buffett ugyanakkor nem igazán a Robinhood és az online kereskedési platformok ellen beszélt, hanem inkább azt próbálta sulykolni a hallgatóságba a Bloomberg tudósítása szerint, hogy az egyéni befektetőknek meglehetősen nehéz és kockázatos egyedi részvények kiválogatásába kezdeniük, s az átlagember számára talán inkább egy indexkövető alap lehet a megoldás.

QP | Quality Placement

Tart a buli a kaszinóban

Bffet szerint az amerikai cégek csodálatos lehetőséget nyújtanak az emberek számára, hogy elhelyezzék befektetésre szánt pénzüket, de néha szörnyű hazárdjátékot is jelentenek. Úgy vélte például, hogy az Apple részvényeire nyitott rövidtávú opciók forgalmának jelentős része a Robinhoodot használó fiatal spekulánsoknak köszönhető. A szerencsejáték nem szégyellnivaló, szerinte az egy teljesen emberi ösztön, azonban e köré mégsem kellene egy egész társadalmat szervezni. Ha ugyanis több ember megy be a kaszinóba, mint ahányan elhagyják azt, az előbb-utóbb megteremti a saját valóságát és senki sem tudja, hogy ebben az álomvilágban mikor ütnek éjfélt, és változik vissza minden megint tökökké és egerekké - utalt a Hamupipőke meséjére Buffett.

Jacqueline Ortiz Ramsay, a Robinhood kommunikációs vezetője szerint cégük ügyfeleinek a többsége egyszerűen csak megvásárolja a kiválasztott részvényeket és hosszabb távon tartja azokat úgy, ahogy általában az emberek a megtakarításaikat kezelni szokták. A cégnél nem hajlandók szó nélkül hagyni azt, ha el akarják tántorítani az embereket attól, hogy a kezükbe vegyék saját pénzügyeik intézését - tette hozzá Ortiz Ramsay. Persze a kommunikációs adok-kapok nem nagyon mutat mást, minthogy az online kereskedési rendszereknek az az érdekük, hogy az ügyfelek minél többet kereskedjenek rajtuk keresztül. Viszont az ezeket üzemeltető cégek már régóta igyekeznek felülni arra a trendre, amely a magánbefektetőket, spekulánsokat egyfajta forradalmárokként igyekeznek beállítani, akik visszaveszik a nagy befektetési bankoktól a Wall Streetet a kisembereknek.

Buffett - a tudósítások szerint - a közgyűlésen mutatott egy táblázatot, amelyen a világ 20 jelenleg legértékesebb tőzsdei cége szerepelt, s itt az első hatból öt amerikai cég volt  a második helyen a Saudi Aramco áll). Feltette a kérdést, hogy 30 évvel ezelőtt hány volt ezek közül a csúcson. A válasz egy sem, és ez Buffett szerint azt illusztrálja, hogy mennyire meg tudnak néhány évtized alatt változni a dolgok. Szerinte nehéz kiválasztani, hogy mely iparág lesz majd 30 év múlva sikeres, és azt is, hogy ebből az iparágból melyik cég viszi majd a vezető szerepet. Épp ezért tartotta az átlagember számára az indexalapokat a lehető legjobb befektetési lehetőségnek.

Megvan az utód

A cég közgyűlésén egyébként az is kiderült, hogy Buffett utódjának a jelenlegi egyik elnökhelyettest, Greg Abelt szánják. A befektetők már egy ideje sejtik ezt, de a döntést Warren Buffett és Charlie Munger most ismerte el először hivatalosan (Buffet egy későbbi interjúban). Munger elmondása szerint ő lehet az, aki leginkább meg tudja tartani a hosszú évtizedek alatt meghonosodott kultúrát a Berkshire-on belül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!