Régen állt ennyire rosszul a világ szénája

Egyre többen tartanak a globális gazdaság lassulásától, s ebben a környezetben az amerikai gazdaság felülteljesítése sem tartható sokáig - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. Összeomlás viszont nem várható, pont azért, mert sokat tartalékolnak a befektetők a rosszabb időkre.
Lovas-Romváry András, 2018. szeptember 21. péntek, 14:45
Fotó: Reuters

Az újabb és újabb fordulatokat vevő kereskedelmi háború alaposan rányomja bélyegét a nemzetközi tőkepiacokra, s a profik egyre pesszimistábban látják emiatt a globális gazdaság kilátásait - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A felmérésben résztvevő 244, összesen 724 milliárd dollár befektetéséért felelős szakértő nettó 24 százaléka gondolta úgy, hogy a világgazdaság lassulni fog a következő 12 hónap során. Ez a legmagasabb érték 2011 decembere óta, ráadásul a hangulat romlása szinte folyamatos 2017 eleje óta, amikor még nettó 50 százalék abban hitt, hogy a növekedés gyorsulása áll előttünk.

Az amerikai gazdaságnak eddig jót tettek a Trump-féle adócsökkentések, ez az év egészében látszott. Egyrészt az amerikai vállalati profitok sokkal jobban nőttek, mint amit a világ többi részén lehetett tapasztalni, másrészt az amerikai gazdaság is jobban teljesített eddig az év eleje óta. Az amerikai gazdaság teljesítményének elszakadása a világ többi részétől azonban hamarosan véget érhet. A válaszadók nettó 48 százaléka gondolja azt, hogy ennek az amerikai gazdaság relatív lassulása lehet majd a kiváltó oka, 24 százalékuk szerint pedig az, hogy Európában és Ázsiában is nőhet esetleg a növekedés üteme.

Sötétebb jövő

A borúsabbá váló jövőkép ellenére a felmérését készítő befektetési bank szakértői nem várnak nagyon negatív hatásokat a tőkepiacokon, ennek pedig az az elsődleges oka, hogy a szereplők a jelek szerint megfelelően tartalékolnak az ínségesebb időkre. A felmérésben szereplők által kezelt portfóliókban az átlagos készpénzállomány minimálisan, 5,1 százalékra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ha csökkennének az árfolyamok, akkor elvileg megfelelő mennyiségű pénz áll a partvonalon ahhoz, hogy belevegyenek az esésbe, s ezzel gátolhatja az árfolyamok lemorzsolódását. A felmérés hüvelykujjszabálya úgy szól, hogy amíg 4,5 százalék felett van a készpénz aránya, addig az vételi jelzésként értékelhető, ha 3,5 százalék alá csökken, az pedig eladási szignált jelent.

A globális piacokra leselkedő legnagyobb "tail risk" (azaz olyan esemény kockázata, aminek kisebb a valószínűsége, viszont széleskörű negatív hatásokkal járhat) változatlanul a kereskedelmi háború a megkérdezettek szerint (idén március óta folyamatosan, egy hónap kivételével), azonban a jelek szerint egyre többen látják már ennek negatív hatásait is a kínai gazdaságra. Második helyen ugyanis a kínai gazdaság lassulása szerepel, harmadik helyen pedig a kvantitatív szigorítás (azaz az, hogy a nagy jegybankok kezdik visszaszívni a globális gazdaságba pumpált likviditást).

A feltörekvők megítélése tovább romlott

Az év eleje óta szenvedő feltörekvő piacok megítélése tovább romlott a profik körében. Az alapkezelők most már nettó 10 százaléka alulsúlyozza portfólióban a feltörekvő piaci részvényeket, ez már majdnem olyan alacsony érték, ahonnan egy kontrariánus befektető pozitív fordulatot is várhatna. A felmérés története azt mutatja, hogy eddig átlagosan nettó 17 százaléknyi alulsúlyozottság volt az az érték, ahonnan pozitív fordulatot tudtak venni a feltörekvő piacok a többi tőzsdéhez képest.

A legnépszerűbb befektetés változatlanul az amerikai és kínai technológiai részvények vétele lehet a piacon, legalábbis így vélik a megkérdezettek. Immár nyolcadik hónapja gondolják azt, hogy a "legzsúfoltabb" pozíció a FAANG és a BAT (Facebook, Amazon, Apple, Netflix és Google, valamint Baidu, Alibaba, Tencent) részvények vásárlása.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK