A londoni FTSE-100 mutató 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,86 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,02 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,97 százalékkal, Madridban pedig 0,76 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,59 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,56 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,93 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdék úgy is emelkedéssel fejezték be a hetet, hogy péntek délután a brit parlament alsóháza harmadszor is elutasította a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, bár az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.

Theresa May brit miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy az újbóli elutasításnak "súlyos következményei" lehetnek, ugyanis jogi értelemben az alapeseti forgatókönyv most az, hogy az Egyesült Királyság április 12-én, a múlt heti EU-csúcson erre az esetre kijelölt határnapon kikerülhet az Európai Unióból. Az EU állam- és kormányfőit tömörítő tanács április 10-én rendkívüli ülést tart az ügyben.

A befektetők kockázatvállalási hangulatát szerte a világban felpezsdítette, hogy jó hírek érkeztek a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokról. Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a Twitteren pénteken konstruktívnak minősítette a Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel Pekingben folytatott kétnapos tárgyalásokat.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,61 százalékos, az S&P 500-as index 0,47 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,62 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágult.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,64 százalékos pluszban, 67,53 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 1,42 százalékos nyereségben, 60,14 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,39 százalékkal 1300,30 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1225 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,04 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A budapesti tőzsde is emelkedett pénteken.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!