Az Equilor idén 5 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon, jövőre pedig stagnálást, miközben az infláció idén 13,5, majd jövőre 15 százalékos lehet. Az euró forintárfolyama a jelenlegi szint környékén érkezhet az új évbe, de erősödésre jövőre sem számíthatunk, a jegyzés elérheti a 420-as szintet – közölték a befektetőcég elemzői a legújabb negyedéves helyzetértékelésükben.

Az elmúlt évtized legbizonytalanabb tele előtt áll nemcsak a magyar, hanem az európai gazdaság is. Török Lajos vezető elemző szerint az igazi nehézségek a továbbiakban várnak a kontinensre. Idén még alapvetően jól áll a gáztárolói kapacitások feltöltöttsége, viszont ahogy a dolgok haladnak Oroszországgal, a 2023-as téli időszakban nagyon komoly energiahiány alakulhat ki.

A földrajzi közelségen túl Magyarország számára azért is lehet vészes a jövő, mert jelentős szerepe van a gazdaságban az energiaintenzív iparágaknak.

Sehol sincsenek az uniós pénzek

Emellett a magyar gazdaság számára továbbra is kockázat, hogy mikor születik meg a régóta vitatott megállapodás az Európai Unióval, amely nyomán végre áramolhatnak a költségvetésbe az eddig visszatartott uniós források.

Összességében 7,5 milliárd eurónyi forrást függesztettek fel az operatív programokból, ez meghaladja a 3 ezer milliárd forintot. Alapforgatókönyvként az Equilor azzal számol, hogy a függőben lévő összeg nagy részét, 80 százalékát Magyarország megkapja, de a 2021-2027-es operatív programok kifogásolt tételei nem kerülnek kifizetésre. Amennyiben ez valósul meg, akkor az idei 5 százalékos gazdasági növekedést követően jövőre stagnálás jöhet, míg 2024-ben még mindig visszafogott, 2,5 százalék lehet a GDP-növekedés üteme.

Az esetleges kudarcos tárgyalások vagy a rosszabb forgatókönyv esetén, Magyarország drágábban, de forráshoz tud jutni piaci alapon is. A magyar állampírokat eddig mindig el tudták adni, a hozamemelkedés persze nem kellemes – fogalmazott lapunk kérdésére Török.

Magyarország jó adós

- mondta az elemző.

Ebben az sem játszik szerepet, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke napirendre venné az uniós tagállamok szigorú gazdálkodását előíró maastrichti kritériumok felélesztését, amit a koronavírus miatti válság nyomán tett parkolópályára az EU.

Piaci jelentősége soha nem volt a maastrichti kritériumoknak

- mondta kérdésünkre Török. Ennek megfelelően bármi is legyen az új szabályrendszer, amelyről ráadásul még semmit nem lehet tudni, mindenről a piac fog dönteni.

Szélmalomharc az infláció ellen

Az Equilor arra számít, hogy az éves átlagos infláció 13,5 százalék körül alakul idén, majd jövőre 15  százalék jöhet, és csak 2024-ben lehet ismét egyszámjegyű (7 százalék) a pénzromlás. Általánosságban elmondható, hogy ugyan a Federal Reserve az Egyesült Államokban hatékonyabban tud fellépni, mint az Európai Központi Bank, arra kell berendezkedni, hogy még évekig a jegybanki célok felett alakul a drágulás üteme. Ez mind az euró, mind a dollár várható erős szintjei miatt tehernek ígérkezik a magyar gazdaságnak.

A fejlett országok jegybankjaihoz hasonlóan az inflációs várakozások felépülése, és magas szinten ragadása ellen küzd a Magyar Nemzeti Bank: folyamatosan, nagy lépésekben emeli az alapkamatot, ez azonban – a különböző támogatott hitelek és a kamatstop intézménye miatt – csak részlegesen tudja kifejteni hatását.

Ma tartja havi rendes kamatdöntő ülését a jegybank, és Török szerint bizonytalanság látszik, hogy 75, vagy ismét 100 bázispontos emelés lesz, mivel a korábbi kommentárok alapján lassítana az MNB, miközben érdemi forinterősödést nem tud elérni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!