Míg az elmúlt hónapok nagy részében a világ vezető pénzügyi hírügynökségeinek nagy része attól volt hangos, hogy a dollár erősödése megállíthatatlan lesz a következő években, az amerikai deviza árfolyama már nem tudott új csúcsokra menetelni az euróval szemben. Sőt mással szemben sem. Egyértelmű trendfordító jelzés egyelőre nem látszik a grafikonon, de a dollár erősödő trendje mindenképpen megtört, s oldalazásba csapott át. A nagy kérdés az, hogy lehet-e ebből trendforduló.

Az ok persze elég érthető: tavasszal még a görög válsággal, az Európai Központi Bank (ECB) kvantitatív lazításával és a Fed közelgő kamatemelésével volt tele a befektetők feje, a helyzet azóta azonban megváltozott. Egyrészt a görög kilépés veszélye egyelőre úgy tűnik elmúlt, az ECB ugyan lazít, de a szeptemberi Fed-kamatemelés elmaradása után egyre későbbre tolódik az első szigorítás elemzők által várt időpontja.

Ezzel kapcsolatban talán a legmerészebb jóslatot az elmúlt hetekben a Saxobank elemzői adták ki, mint utaltak rá, elképzelhető, nemcsak hogy idén nem, de talán jövőre sem kezdi el emelni a kamatokat az amerikai jegybank. Ha ez valóban megtörténne, akkor az meglehetősen éles változás lenne ahhoz a képhez képest, amelyet jelenleg a befektetői pozicionáltságok mutatnak, hiszen a többség még mindig az amerikai és az európai monetáris politika éles elválásával számolnak a következő időszakban.

euró/dollár
Kép: www.markers.hu

Érdemes egy pillantást vetni az euró/dollár grafikonra, egy 30 napos RSI oszcillátorral együtt. Tavasszal a keresztárfolyam egy duplaalj alakzattal megfordította az addigi  gyengülő eurótrendet. A duplaalj alakzatból számolt minimális célárfolyam már teljesült, így emiatt nem kell erősebb euróval számolni. A hosszabb távú RSI (bármely más oszcillátort nézve hasonló képest látnánk) a túladott tartományból az 50-es szint fölé tudott kilőni, ez jelentős változást jelent a befektetői hangulatban.

A dollár azóta nem tudott új mélypontra menni, az euró/dollár keresztárfolyam konszolidálódik, s hogy ebből lesz hosszabb távú trendforduló akkor dőlhetne el, ha sikerülne a kurzusnak tartósan és szignifikánsan az 1,15 feletti szinteken megkapaszkodnia (augusztus végén volt egy fals kitörés felfelé, de ez nem tartott sokáig). Tehát a dollár erősödő trend konszolidációba ment át, arról, hogy a trend valóban fordul-e, még nem érkezett egyértelmű bizonyíték (még akkor sem, ha megvolt közben az eurónak az aranykereszt, s az 50 napos mozgóátlag alulról keresztezte a 200 naposat. Ezek csak figyelmeztető jelzések, önmagában ez még nem trendforduló)

Így lehet erősebb a forint

A forint ebben a környezetben átvette a piac ritmusát. A május júliusi forintgyengülést követően egy egyre szűkülő alakzatban mozog kurzusa az euróval szemben 307 forint közelében és 318 forint felett is járt a közös deviza kurzusa (februárban egy évek óta meghatározó emelkedő trendvonalat tört le a kurzus. Az így a grafikonon felépült alakzat egyelőre meglehetősen klasszikus formációnak tűnik, egy szűkülő háromszögnek. Ez ugyanúgy lehet trendfordító, mint trendfolytató alakzat, így az ebből való kitörés meghatározhatja az euróval szembeni középtávú irányt is. A háromszögből megtörtént lefelé a kitörés, az alakzat célárfolyama 303 forint magasságában található.

Hogy sikerüljön idáig erősödnie a forintnak, ahhoz két fontos támasz szinten kellene átdolgoznia magát az árfolyamnak, ez pedig a háromszöget kialakító csúcsok és mélypontok közül a mélypontok. Az egyiket ma reggel már jelentősen megközelítette, ez 309,45 forint magasságában található, a következő 307,2 forint körül (persze a kettő között ott van a 200 napos mozgóátlag is). A jó hír az, hogy ha 307 forintig süllyedne a kurzus, akkor egy duplacsúcs alakzatot is bele lehetne látni a grafikonba, ami szintén a 303-302 forint körüli zónák elérését valószínűsítené. Fontos hangsúlyozni, hogy ennek a validálódása még nem történt meg.

euró/forint
Kép: www.markers.hu

És a dollár?

Ennél egyértelműbbnek tűnnek a forint/dollár grafikonon a fejlemények. Itt is látszik, hogy a nagy dollárerősödő hullámnak vége, 267 és 290 forint között egy konszolidáció kezdődött, amiből akár masszív trendforduló is lehetne, ez még azonban nem történt meg. Az elmúlt hónapokban 270 és 283 forint között egy sávozás indult meg. Ennek jellemzője, hogyha kitört belőle az árfolyam, akkor a sáv szélességének megfelelő mozgást lehet valószínűsíteni. Figyelembe véve az árfolyam jelenlegi volatilitását, nagyjából 267 forint magasságában lehetne lefelé való kitörésről beszélni, ez a sáv széléhez képest további 13 forint mozgást jelent, tehát ha 267-et eléri lefelé a kurzus, akkor a jelenleg helyzetben avval lehetne számolni, hogy középtávon eléri a 257 forintot is. Persze ez még nem történt meg, ezért egyelőre arra kell számítani, hogy a 270 forint körüli támasz működni fog.

dollár/forint
Kép: www.markers.hu

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!