Hatalmas fordulattal köszönthet be a következő év

Nagyon szenvednek a feltörekvő piacok idén, jelentős a lemaradásuk a fejlett országok tőzsdéihez képest. A Morgan Stanley stratégái szerint ennek vége, 2019 a feltörekvő piaci részvények éve lehet. Ha ez igaz, az jó hír lehet a magyar részvények számára is.
Lovas-Romváry András, 2018. november 27. kedd, 07:08
Fotó: Reuters - Képünk illusztráció

Eddig tartott a feltörekvő piacok szenvedése, 2019 már ismét ezen országok részvénypiacainak éve lehet - vélik frissen kiadott jövő évi előrejelzésükben a Morgan Stanley elemzői. A befektetési bank stratégái emiatt az amerikai részvények minősítését az eddigi felülsúlyozásról alul-súlyozásra változtatta, míg a feltörekvő részvények esetében pont fordítva cselekedett. Úgy gondoljuk, hogy a medvepiac a feltörekvő országok tőzsdéin hamarosan véget ér - kommentálták döntésüket a bank szakértői.

A feltörekvő piaci részvények idén januárban érték el sokéves csúcsukat, ahonnan éles törés következett teljesítményükben, ez egyértelműen a Trump által kirobbantott kereskedelmi háború kedvezőtlen hatásainak volt köszönhető. Ráadásul a Fed folyamatos kamatemelései miatt számos feltörekvő ország jövőbeni finanszírozási helyzetével kapcsolatban elbizonytalanodtak a befektetők, ezt erősítette a dollár erősödése és az amerikai kötvényhozamok emelkedése. A legnagyobb feltörekvő piaci tőzsdei cégek részvényeinek árfolyamát követő MSCI Emerging Markets indexe idén eddig 16 százalékot esett, ha a január végi csúcsához mérjük, akkor a veszteségek elérték a 23 százalékot. Ehhez képest a vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as jelenleg nagyjából ott tartózkodik, ahol az év elején.

A Morgan Stanley most úgy gondolja, hogy fordulhat a kocka és az eddig felülteljesítő amerikai részvényekkel szemben a feltörekvő piacokon kell keresni a vételi lehetőségeket. A bank a következő években az amerikai gazdaság növekedési ütemének lassulására számít. Az idei évre várt 2,9 százalékos bővülés után 2019-re már csak 2,3, 2020-ra pedig 1,9 százalékot vár az Egyesült Államokban. Eközben ugyan jövőre a feltörekvő országokban is egy kisebb csökkenést vár, az idén 4,8, jövőre 4,7 százalék lehet a GDP növekedés, 2020-tól azonban ismét kisebb gyorsulást jelez előre, 4,8 százalékos GDP bővüléssel.

A feltörekvő országokon belül Brazíliát, Thaiföldet, Indonéziát, Perut és Lengyelországot emelték ki a bank stratégái, míg Mexikót, a Fülöp-szigeteket, Kolumbiát Görögországot és az Egyesült Arab Emirátusokat alul-súlyoznák. A részvények szelekciójánál szerintük az "érték-alapú" megközelítést kell preferálni a "növekedés-alapúval" szemben. Ez a CNBC tudósítása szerint azt jelenti, hogy az olyan cégeket kell keresni, amelyek vagyon alapú mutatóik alapján olcsóbbak az indokoltnál. Ilyeneket szerintük a pénzügyi, az energetikai, a nyersanyag és a közszolgáltatói szektorokban lehet jelenleg találni.

Összességében úgy vélik, hogy a részvények már nem fognak a következő években olyan jó hozamot biztosítani, mint az elmúlt években megszokott volt. Egyrészt globálisan nagyok a gazdaságban a lefelé mutató kockázatok,  másrészt a cégek nyereségnövekedési üteme már túl van a csúcsán. Végül a cégeken egyre nagyobb nyomás nehezedik béroldalról, ami szintén a nyereségek csökkenését okozhatja.

Persze nem a Morgan Stanley elemzői azok, akik elsőként állnak elő azzal az elmélettel, amely szerint közel a fordulat a feltörekvő piacokon. A JPMorgan stratégái már október elején így vélekedtek. Az MSCI Emerging Markets Index azóta 4 százalékkal esett, igaz, az amerikai részvénypiac veszteségei azóta ennek duplájára rúgtak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK