A nyersanyag-ellátás folyamatosan biztosított Magyarországon. A Molnak két feladata is van ezen a területen, az egyik a kőolajtermékek piacra juttatása, a másik pedig a nagynyomású földgáz-vezetékhálózat működtetése, mindkettő a mi felelősségünk. Persze a háborút mi is látjuk, nekünk is van B tervünk, hogy mi történik akkor, ha… – mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A veszélyforrások közül a rubelelszámolás bevezetése egyelőre nem fenyegeti a társaságot, mert az csak a gázra érvényes, de ezen a területen csak szállítással foglalkozik, ám ha a kőolajra bevezetik, akkor sem érinti a céget, mert az olaj nagy részét svájci tradereken keresztül vásárolják – tette hozzá Hernádi Zsolt.

Az üzemanyagár-plafonról azt mondta: „Amikor ellátásbiztonsági kérdés van, akkor nem az a kérdés, hogy megéri-e a Molnak: biztosítanunk kell az ellátást”. Szerinte a március 10-i héten „őrültek háza alakult ki Magyarországon”, kitört egy pánikreakció, de kezelni tudták és gyorsan el is múlt. Ugyanakkor hozzátette, hogy minden jogszabályi korlátozás ellenére megnőtt a benzinturizmus az országban, mert márciusban 480 millió liter a teljes fogyasztás normális esetben, most pedig 560-570 millió liter lesz.

„A pánik oka az volt, hogy elterjedt, megszűnik az ársapka vagy a háború miatt az olajellátás. A szakemberek szerint attól esik az ember igazán pánikba, ha nem érti, mi történik, de úgy érzi, hogy cselekedni kell, és akkor elrohant tankolni” – mondta a történtekről, és jelezte, az átmeneti üzemanyaghiányban szerepet volt annak, hogy befagyasztották a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi árat, a hazai import kétharmada megszűnt, 11-12 százalékra szorult vissza, a többi felhasználót a Molnak kellett kiszolgálnia, és ezt időt vett igénybe. Emellett az is hozzájárult a gondokhoz, hogy Magyarországon van hatezer kiszolgálóhely, ebből kétezer benzinkút, a többi úgynevezett telepi szolgáltatás, és onnan is mindenki a benzinkutakra ment, mert ott olcsóbb volt az üzemanyag, csakhogy „a benzinkút nem erre van felkészülve”. 

Hernádi elmondta, hogy "amíg marad az ársapka, addig lesz feszültség az ellátásban. Marad a benzinturizmus is, mert teljesen nem lehet megszüntetni, a kutak üzemeltetőinek nincs hatósági jogkörük” .

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!