A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,1 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,2 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,3 százalékos mínuszban indította a kereskedést, de néhány perccel később már mindhárom index enyhe nyereségben állt - írja az MTI.

A befektetők a jelek szerint túlléptek az inflációs félelmeken, és a gazdaság, valamint a vállalati nyereségek növekedésére összpontosítják figyelmüket.

A tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója és a Deere, világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója. A Coca-Cola 0,46 százalékos, a Deere pedig 0,33 százalékos nyereségben forgott a nyitás utáni első percekben a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék mutatói nyereségben álltak a New York-i nyitás időpontjában.

Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,56 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,92 százalékos pluszban állt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,69 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,88 százalékkal nőtt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2435 dollárt adtak, 0,59 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 106,25 jenen forgott.

A bitcoin árfolyama emelkedik. A nagy kriptodeviza kereskedési platformok közül a Bitfinexen 9952,90 dolláron (1,64 százalék), a Bitstampon 9956 dolláron (2,88 százalék), a Geminin pedig 9988,50 dolláron (3,15 százalék) állt a jegyzés. A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 1,83 százalékkal, 9987,58 dollárra nőtt. Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén 10 000 dolláron, 0,91 százalékos pluszban, míg a chicagói árutőzsdén 9985 dolláron, 0,76 százalékos nyereségben állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,09 százalékos nyereségben, 64,39 dolláron, a márciusi szállítású WTI-é pedig 0,20 százalékos mínuszban, 61,22 dolláron forgott.

Csütörtökön 1 százalékot jóval meghaladó nyereségben zárt a New York-i tőzsde. A Dow Jones 1,23 százalékos pluszban, 25 200,37 ponton fejezte be a kereskedést, a Nasdaq Composite mutatója 1,58 százalékkal, 7256,43 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató pedig 1,21 százalékkal, 2731,20 pontra emelkedett.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!