A részvény árfolyama, amely 2,7 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, a kedvező gyorsjelentés hatására további 14 százalékkal, 394,25 dollárra emelkedett a tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben.

A technológiai szektor legnagyobb ütemben gyarapodó vállalatai közé (a Facebookot, az Amazont, az Apple-t, a Netflixet és a Google anyavállalatát, az Alphabetet magába foglaló, úgynevezett FAANG csoporthoz) tartozó Netflix gyorsjelentésének tanúsága szerint a cég a szeptember végével zárult három hónapban 7 millióval növelte felhasználóinak számát, 1,8 millióval haladva meg a Wall Street várakozásait, miután rekord mennyiségben mutatott be saját gyártású alkotásokat.

A bővüléssel világszerte 137 millióra emelkedett a Netflix összes felhasználójának, ezen belül 130 millióra az előfizetőinek a száma, részvényeinek árfolyama pedig éves összevetésben mintegy 78 százalékkal nőtt, szemben a New York-i tőzsde S&P 500-as mutatójának mintegy 5 százalékos erősödésével.

A Magyarországon is jelen lévő amerikai videó streaming szolgáltató nehéz három hónapon van túl, és közel 20 százalékot veszített értékéből második negyedéves gyorsjelentése óta, amikor az előfizetők számának a várakozásokhoz képest csalódás keltő növekedéséről számolt be, és előrejelzései is borúlátóbbak voltak az elemzők által vártnál.

Az azóta eltelt három hónap alatt azonban a Netflix 1,1 millió új előfizetőt szerzett az Egyesült Államokban - szemben az elemzők által várt 674 ezerrel -, világszerte pedig közel 5,9 millióval növelte előfizetői számát, a 4,5 milliós elemzői várakozáshoz képest.

A folyó negyedévben az egyesült államokbeli előfizetői tábor további 1,8 milliós bővülésével, a nemzetközi piacon pedig további 7,6 millió előfizetés megszerzésével számol a Netflix vezetése.

A társaság negyedéves adózott eredménye 402,8 millió dollárra, részvényenként 89 centre emelkedett a szeptember 30-val záródó harmadik negyedévben, az egy évvel korábbi 129,6 millió dollárról, részvényenként 29 centről.

Összes bevétele pedig 3,999 milliárd dollárra nőtt, megfelelve a 4 milliárd dolláros elemzői várakozásoknak.

Fotó forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!