Ismét életjelet mutat a bitcoin

Jelentősen emelkedett, idei csúcsra nőtt kedden kora reggel a bitcoin árfolyama a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon.
Dzindzisz Sztefan, 2019. április 2. kedd, 09:29
Fotó: Shutterstock

Volt egy pillanat, amikor a kriptovaluta árfolyama kora reggel 22 százalékos nyereségen is állt a hétfői záróértékéhez képest, ekkor 5080 dolláron, tavaly november óta legmagasabb szinten jegyezték.

A nyereség némileg csökkent délelőtt kilenc órára, amikor 4730 dolláron állt, ez 14 százalékos drágulásnak felel meg, idén még nem volt ilyen magas a jegyzése.

A bitcoin erősödését a brexittel kapcsolatos bizonytalanság, valamint az a bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) két bitcoin-alapú tőzsdén jegyzett befektetési alap (ETF) létrehozását engedélyezte.

A bitcoin 2017 decemberében rekordszinten, 19 666 dolláron állt. A tavalyi évet 3870 dolláron zárta a bitcoin, amelynek az árfolyama a következő három hónapban nem mozdult el jelentősebben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

egyvilag, 2019.04.02 12:06

Egy általános áttekintés a bitcoinról és társairól:

https://www.facebook.com/notes/%C3%A9rdekes-egy-vil%C3%A1g/a-bitcoin-%C3%A9s-a-kriptop%C3%A9nzek/2018811768372902/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html