Itt a fordulat - megjelentek az első fenyegető jelek

Az egyre emelkedő kamatoktól és az erősödő dollártól való félelem megtette hatását a feltörekvő piacokon is. A befektetők 2016 óta első ízben egymást követő két héten keresztül pénzt vontak ki a feltörekvő piaci kötvényalapokból.
Lovas-Romváry András, 2018. május 4. péntek, 15:49
Fotó: Shutterstock

A feltörekvő piaci kötvényekbe befektető alapok 2016 óta első ízben szenvedtek el egymást követő két hétben tőkekivonást, miután a befektetők egyre inkább aggódnak az erősödő dollár és az emelkedő kamatok miatt. Ez ugyanis megnehezíti a kötvénykibocsátók számára adósságaik törlesztését - írja a Financial Times.

A május 2-án végződő héten összesen 1 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők ezekből a konstrukciókból az EPFR Global adatai szerint. Ez a kiáramlás abszolút értékben még nem jelentős, azonban jól jelzi azt, hogy az erősödő dollárnak milyen mellékhatásai lehetnek. Az amerikai dollár 2,7 százalékkal értékelődött fel a fejlett piaci devizákhoz képest, eközben a JPMorgan feltörekvő piaci devizákat követő, dollárban számolt indexe 4,2 százalékkal csökkent.

Persze nem csak az erősödő dollár, de más események is hozzájárultak ahhoz, hogy a kötvénybefektetők óvatosabbá váltak. Csütörtökön az argentin jegybank 3 százalékkal emelte meg a kamatokat, hogy megállítsa a peso értékvesztését, ez már a második ilyen lépése egy hét leforgása alatt. A peso április eleje óta 9,4 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest.

A brazil reál 6,3 százalékot esett a dollárral szemben ugyanebben az időszakban, a mexikói peso 4,6 százalékot.

Nem csak az erősödő dollár, de az emelkedő amerikai hozamok is fenyegetést jelentenek a feltörekvő piacok számára - írja az összefoglaló. A 10 éves amerikai kötvények hozama idén eddig 55 bázisponttal emelkedett, jelenleg 2,95 százalékon áll, de már megnézte a 3 százalék feletti tartományt is. Értelemszerűen az emelkedő amerikai államkötvény hozamok csökkentik a kockázatosabbnak gondolt feltörekvő piaci kötvények vonzerejét.

2017-ben minden jó összejött a feltörekvő piacoknak, azonban most a befektetők megijedtek, amikor az amerikai 10 éves hozam első ízben lépte át a 3 százalékos küszöböt. Ha az amerikai hozamok lefelé jönnek, akkor a befektetők ismét szeretni fogják a feltörekvő piacokat - mondta a lapnak Federico Kaune, a UBS Asset Management feltörekvő piaci kötvényosztályának vezetője.

A globális feltörekvő piaci részvényalapok ennél jobban szerepeltek. A héten 333 millió dollárnyi tőkebeáramlást regisztráltak, igaz, a beáramlás mértéke folyamatosan csökken az év elején mért heti 5,3 milliárd dolláros csúcshoz képest.

Az FTSE Emerging nevű, feltörekvő piaci részvényeket követő indexe 11 százalékot veszített értékéből januári csúcsához képest, ezzel az index teljes idei nyereségét lenullázta.

A csak Latin-Amerikára fókuszáló részvényalapok ennél rosszabbul jártak, a héten 129 millió dollárt vontak ki belőlük a befektetők.

A befektetők egy része ennek ellenére optimista maradt. Max Gokham, a Pacific Life Fund Advisors szakértője szerint érthető az idegesség, hiszen Brazíliában és Mexikóban is választások lesznek és az Argentínával kapcsolatos fejlemények is borzolják a kedélyeket. Ez szerinte nem változtat azon, hogy a feltörekvő országok fundamentális kilátásai kedvezőek.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK