Kelet-Közép-Európa nem épp a hosszú távú befektetések színtere

A múlt heti nagy megingás megmutatta, hogy a piacok érzékenyen reagálhatnak a hozamkörnyezet változására. Vannak azonban olyan ágazatok és régiók, amelyek kevésbé kitettek ennek a fordulatnak, sőt akár a részvényárfolyamok emelkedésével is reagálhatnak a kötvényhozamok emelkedésére - állapította meg Kocsi János, az Amundi Alapkezelő részvény-portfóliómenedzsere.
Domokos László, 2018. február 16. péntek, 18:35

Nem tudni, mikor szakad vége az alacsony infláció melletti lendületes növekedésnek, de azt a múlt héten megtapasztalhattuk, hogy a piacok akár komoly eséssel is reagálhatnak, ha valamilyen jelből arra következtetnek a befektetők, hogy meglódul az infláció, és emelkedik a kötvénypiaci hozamszint - véli Kocsi János, az Amundi Alapkezelő portfóliómenedzsere.

Az infláció emelkedése ellen hat a globalizáció újbóli felfutása, a technológiai fejlődés miatti olcsóbb termelés, valamint az internetes vásárlás fokozódása. Az automatizáció és a robotizáció szerepe a termékek előállításánál nőtt, ez szintén árleszorító hatású, ráadásul a folyamat már a szolgáltató szektorokat is egyre erőteljesebben érinti. Az online vásárlás egyre nagyobb ütemben terjed a fejlett és fejlődő piacokon egyaránt, ami az erősödő globális verseny és a lerövidülő közvetítői láncok révén lefelé szorítja az inflációt.

A világnak nagy szerencséje volt

A szakértő szerint az infláció felfutása mellett klasszikus érvek szólnak: sok a pénz a világban, feszesek a munkaerőpiacok, és az árupiacokon is felfelé tartanak az árak. A világnak nagy szerencséje volt az amerikai palaolaj-forradalommal, ami miatt a csökkenő olajár sokáig az infláció ellen hatott, ráadásul növelte a háztartásoknál hagyott jövedelmet, de ezt a hatást egy ideje felülírta a kereslet növekedése és az OPEC-egyezmény - tette hozzá Kocsi.

Egy hirtelen emelkedő kamatkörnyezet nemcsak a kötvénypiacok számára negatív, de a részvények értékeltségét is kedvezőtlenül érintheti. A félelmeket enyhítheti, hogy a világ jegybankjai - részben korábbi hibáikból tanulva - igyekeznek jobban odafigyelni a piaci reakciókra.

Rút kiskacsák az európai bankok

Az emelkedő hozamkörnyezet idején a legkézenfekvőbb válasz a bankszektorba való befektetés lehet, mivel a bankok nyereségességének kifejezetten jót tesz a hozamok emelkedése, a kamatokkal együtt ugyanis nőnek a marzsok is, különösen ilyen alacsony bázisról. Az európai bankok a "rút kiskacsák", amelyek még mindig nyalogatják a sebeiket, de a feltételek javulásával gyors növekedésnek indulhatnak. Az eurózónában a mérlegek kitisztulása a problémásabb bankoknál is gyorsabban megtörténhet, az európai bankszektor árazása pedig egyáltalán nem feszített - mondta az Amundi szakértője.

Ugyancsak jó célpont lehet a technológiai szektor. Ezt alátámasztja a jelenleg kibontakozó Kondratyjev-ciklus, vagyis az a jelenség, hogy a világ rendszerint technológiai forradalommal és a hatékonyság növekedésével jön ki a nagy válságokból. E részvények árazása jelenleg csak kicsivel mozog a történelmi átlag felett, vagyis túlárazottnak nem nevezhetőek.

Erre érdemes figyelni

A régiók közül pedig azokat az országokat érdemes preferálni, amelyek tudásintenzívebbek - ilyen lehet Japán és Dél-Korea, az utóbbi árazása részvénypiaci szempontból kifejezetten kedvezőnek tűnik. Emellett érdemes olyan országokra figyelni, amelyek határozott strukturális reformokat hajtottak vagy hajtanak végre - ilyen például Kína, de e csoportba tartozik Brazília és Argentína is. Jónak tűnik a helyzet a francia gazdaságban is, ahol jelenleg Macron elnök próbálja meg másolni a Gerhard Schröder-féle német reformokat.

Mivel térség országaiból fájóan hiányoznak a strukturális reformok, Kelet-Közép-Európa jelenleg nem éppen a hosszú távú befektetések színtere - mondta Kocsi. Véleménye szerint rövid és középtávon azonban jó lehetőségeket kínál a térség, mert részvénypiacai a maguk 11,5 szeres P/E értékével kifejezetten olcsóknak mondhatók.

A régió országai közül az emelkedő inflációra a cseh és a román jegybank már kamatemeléssel reagált, emiatt érdekesek lehetnek az ottani bankok. Némi vigaszt jelenthet, hogy összességében az eddigi emelkedés ellenére még mindig nem túl drágák a régiós cégek, ezért érdemes lehet jelen lenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK