Szörnyű helyzet a Wall Streeten - Trump elmondta minden idők legköltségesebb beszédét

A Wall Streeten 1987 óta nem volt ilyen rossz a helyzet, mint most, a koronavírus-járvány miatt, a Fed 1500 milliárd dollárt pumpál a piacokba - írja az MTI a The Wall Street Journal című lapra hivatkozva.
Szabó Zsuzsanna, 2020. március 13. péntek, 07:26
Fotó: Getty Images

A Wall Streeten az irányadó indexek értéke napközben 10 százalékot zuhant, és ebben szerepe volt annak is, hogy Donald Trump elnök szerdán este bejelentette: a külföldi utasok beutazási tilalmát kiterjesztik 26 európai országra is.

"Ez volt a legköltségesebb beszéd a történelemben" - idézett az amerikai közszolgálati rádió (NPR) egy tőzsdepiaci szereplőt.

Csütörtökön a Dow Jones indexe kereken 10, a Nasdaqé pedig csaknem 10 százalékot zuhant. Az S&P több mint 7 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Meredeken zuhantak a koronavírusos-járvány által leginkább érintett vállalatok részvényei is. Például több amerikai légitársaság és hajózási vállalat veszített sokat. A United Airlines részvényeinek értéke 25, a Delta Air Linesé 21 százalékot csökkent, az üdülőhajókat működtető Royal Caribbean Cruises részvényei pedig 32 százalékot veszítettek értékükből.

"Nem logikusan, matematikai alapon közelítünk a dolgokhoz. Az ismeretlentől való félelmünkben mindent túlreagálunk" - idézte a The Wall Street Journal Steven Dudasht, egy chicagói székhelyű alapkezelő elnökét.

Az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) bejelentette: 1500 milliárd dollárt injektál a rövid távú - azaz három és egy hónapos lejáratú - hitelek piacába. Négy napon belül ez lesz a Fed harmadik beavatkozása.

A legnagyobb amerikai bankokat szintén nagyon érzékenyen érinti az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult helyzet. A Morgan Stanley, a Citigroup, és az egyébként vezetői gondokkal küszködő Wells Fargo értéke mintegy 15 százalékkal csökkent. Amerikai elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a hitelpiacokat további sokkhatások érhetik, amennyiben egyes beruházócégeket leminősítenek. Ebben az esetben a nagy tőzsdei beruházók - köztük például a nyugdíjalapok - gyors kötvényeladásba kezdhetnek, és ennek jelentős mértékű romboló hatása lenne a gazdaság egészére.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.14 14:34

Azaz, ismét beindítják a pénznyomdákat, orrba-szájba nyomtatják a zöld papirost, ahogy én azt jó előre megmondtam. Irány az arany.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.03.14 14:26

Éppen ellenkezőleg. Lassan megnyugszanak a piacok. Hahaha.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html