A Commerzbank londoni részlegének keddi kimutatása szerint a Kongresszus és a Fehér Ház közötti elhúzódó politikai vita már kezdi éreztetni a hatását a piacokon, de még csak "mérsékelten". A tízéves amerikai kincstárjegy hozama enyhén emelkedett, és a papír kockázati felára a múlt hét végi kereskedés vége óta mostanáig 13 bázisponttal 25 bázispontra emelkedett az összehasonlítható lejárati idejű, Európában irányadó német államkötvény, a Bund hozama felett.

Az Egyesült Államok szuverén törlesztéskockázatára köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) díjszabása kedden - egy héttel az amerikai pénzügyminisztérium által az adósságplafon emelésére megjelölt határidő előtt - gyakorlatilag nem mozdult a londoni kereskedésben: mindössze 56 bázispont - tízmillió dollár amerikai államadósság után 56 ezer dollár - volt, ugyanannyi, mint az előző zárásban. Az elmúlt hónapok amerikai CDS-szintjeihez mérve sincs érdemi elmozdulás.

Ez a CDS-díjszabás a CMA DataVision nevű londoni piaci adatszolgáltató számítási modellje szerint azt jelzi, hogy a piac alig 4,7 százalékos halmozott kockázattal árazza az Egyesült Államok mint szuverén adós törlesztésképtelenné válását az irányadó ötéves távlatban.

A súlyos adósságválsággal küszködő Görögország CDS-árazása a keddi londoni kereskedésben 1600 bázispont - tízmillió euró görög államadósságra 1,6 millió euró - felett járt, ami 75 százalékos halmozott távlati törlesztésleállási kockázat árazásának felel meg.

Ördög a részletekben

A Commerzbank londoni elemzőinek keddi helyzetértékelése szerint a szenátusi demokrata többség és a képviselőházat ellenőrző republikánusok kiadáscsökkentési javaslatai között "első látásra" nincs sok különbség, ám "az ördög a részletekben rejlik". A demokraták a republikánusok által a jóléti kiadásokban tervezett lefaragások ellen tiltakoznak, a republikánusokat pedig "nehéz lenne rávenni" arra, hogy elfogadják Harry Reid demokrata párti szenátusi elnök "kreatív könyvelési" elképzeléseit az iraki és az afganisztáni háború költségeinek csökkentéséről

A Commerzbank szerint jelen formájukban sem John Boehner képviselőházi republikánus vezető, sem Reid javaslatait nem lehetne elfogadtatni a törvényhozás két ellentétes politikai többségű házában. A cég citybeli elemzői szerint jóakarat esetén lehetséges a kompromisszum, de most már nem biztos, hogy lesz idő a tárgyalások lezárására.

Az amerikai kormány már május 16-án elérte a jelenleg meghatározott, 14 ezer milliárd dollárt meghaladó felső államadósság-limitet, ám a pénzügyminisztérium számára ilyen esetekben rendelkezésre álló kifutási idő augusztus 2-áig még lehetővé teszi a kormányzati hitelfelvételek és az esedékes kifizetések folytatását.

A nemzetközi hitelminősítők azonban már egyértelmű jelezéseket adtak arról, hogy fogytán a türelmük, és az egyezség elmaradása esetén megfoszthatják az Egyesült Államokat lehetséges legjobb, "AAA/Aaa" adósbesorolásától.

A Három Nagy közül a legtürelmesebb a Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő, amely a világ vezető szuverén adósainak kilátásairól összeállított, minap Londonban kiadott átfogó helyzetértékelésében leszögezte, hogy ha a határidőig nem jön létre egyezség az államadósság-plafon megemeléséről, akkor negatív - vagyis leminősítést valószínűsítő - figyelőlistára veszi az amerikai szuverén adósbesorolást.

A másik kettő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service azonban ezt már e hónap közepén megtette: mindkettő negatív megfigyelés alá vette az Egyesült Államok elit adósosztályzatait.

Az egyezség sem lenne elég

Az S&P ehhez fűzött elemzésében közölte: az adósságplafon körüli politikai vita jelenlegi dinamikája alapján "legalább egy a kettőhöz" az esélye annak, hogy 90 napon belül leminősíti az Egyesült Államokat, akár abban az esetben is, ha megszületik az egyezség az adósságlimit-emelésről, de a cég megítélése szerint az nem segíti elő a hosszú távú költségvetési és adósságkonszolidációt.

A Standard & Poor's hozzátette: ha az amerikai kormány "akármilyen rövid időre is" elmarad piaci adósságának törlesztésével, az azt eredményezheti, hogy a cég a hosszú és a rövid lejáratú amerikai államadósságra egyaránt "SD" - szelektív nem teljesítő - besorolását ad, vagyis gyakorlatilag fizetésképtelennek minősíti az Egyesült Államok kormányát.

Ez példátlan lépés lenne az Egyesült Államok esetében, és súlyos globális piaci hatásai is lehetnének, mivel az eddig korlátlannak - és a világpiaci kockázati megítélés alapmércéjének - tekintett amerikai hitelképesség válna kérdésessé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!