A Takarékbank felügyelőbizottságának elnökét ültetné a fő tulajdonos MNV Zrt. a győri Rába élére - szúrta ki a közgyűlési meghívó és a tervezett napirendi javaslatok alapján az mfor.hu. E mellett az igazgatóságba raknák a Fidesz közeli Nézőpont Intézet vezetőjének testvérét is.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. közel 75 százalékos tulajdonosa jelenleg a vagyonkezelő, az állami vállalat kezdeményezte a december 3-i közgyűlés összehívását, ezen tervezik visszahívni a vezető testületek nagy részét, a felügyelő bizottságot és az igazgatóságot is. Pintér István 2005 óta a Rába első embere. A tervezett személycseréket az MNV nem indokolta, arról sincs egyelőre hír, hogy Pintért csak igazgatósági tagságáról mondatnák le, vagy az operatív irányításból is távoznia kell.

Az MNV már 9 éve a Rába fő tulajdonosa, amióta nyilvános vételi ajánlat keretében megszerezte a győri cég részvényeinek többségét. Pintér utódja a javaslat szerint Hetzmann Béla lenne, erről a Világgazdaság "Tapasztalt szakembert neveznek ki a Rába élére" címmel számolt be. Hetzmann az Apcon működő CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője, aki munkatársaival 12 éve vette át az akkor még más néven működő és felszámolás alatt álló CSABAcast Kft-t, amely jelenleg egyebek mellett a Miele, a BMW, a VW-csoport (köztük a magyar Audi), a Daimler, a Ford, a GM és közvetve a Ferrari és a Maserati számára gyárt alumínium-alkatrészeket - írja az mfor.

Hetzmann bizalmi mivoltát az is jelzi, hogy immár több mint másfél éve, 2019. április 30. óta erősíti a Takarékbank felügyelőbizottságát, annak az elnöke. Mellette még jelölt a Rába igazgatóságába Majoros Csaba, aki Hetzmann tulajdonostársa a CSABAcast-ban, emellett az ugyancsak a Takarékbank-fiókkal azonos címen bejegyzett Csaba Metál Öntödei Zrt.-nek a vezérigazgatója - 2015 márciustól. A harmadik leendő Rába igazgatósági tag, Mráz Dániel Emánuel. Ő a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjének, Mráz Ágoston Sámuelnek a testvére, valamint annak a Prolan Irányítástechnikai Zrt.-nek a vezérigazgatója 2015 végétől, amely 2018 januárjában Mészáros Lőrinc R-Kord nevű cégével együtt nyert 7,63 milliárdos közbeszerzést - szedte össze a lap.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!