A Rogán Antall kancelláriaminiszter felügyelete alatt működő DKÜ a 4iG által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki - közölte a 4iG a BÉT honlapján.

A hálózati aktív és passzív eszközök beszerzése tárgyában keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás két részből áll: homogén hálózati eszközök és kiegészítők, valamint általános hálózati eszközök és kiegészítők beszerzése. Az eljárás mindkét részében az egyik nyertesként a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorciumot hirdette ki a DKÜ (az első részre további 4, illetve második részre 3 másik ajánlat mellett).

A keretmegállapodás keretösszege nettó 300 milliárd forint.

A keretmegállapodás nem biztosít automatikus megrendeléseket, az érintett költségvetési szervezetek igényei alapján a konkrét vásárlásokra újra versenyeztetik a DKÜ által kiválasztott konzorciumokat. A keretmegállapodás legfeljebb 42 hónapig hatályos.

A közelmúltban derült ki, hogy a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG - amely az állami Antenna Hungária Zrt.-ben is többségi tulajdont szerezhet - mobiltelefonokat is szállíthat az állami szerveknek, és a DKÜ kiválasztotta a cég konzorciumát egy 520 milliárdos és egy 60 milliárdos informatikai keretmegállapodás részvevőjének is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!