Negatív korrekcióval nyitott New York

A szerdai nagy, két százalék feletti indexnyereség után negatív korrekcióval nyitottak csütörtökön a főbb amerikai tőzsdék.
Szász Péter, 2018. november 8. csütörtök, 15:54
Fotó: Shutterstock

New Yorkban a DJIA-30 index 0,16 százalék, az S&P-500 index 0,33 százalék, a Nasdaq Composite index 0,37 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdetén.

Az árfolyamok szerdai nagy emelkedése a félidős választási eredmény ismeretében a befektetők elől elhárult bizonytalanságnak volt köszönhető. A DJIA és S&P indexek szerdán 1982 óta a legnagyobb egy napi nyereséget érték el ennek köszönhetően.

Csütörtökön a piac figyelme azonban már a Fed kétnapos kamatdöntő ülésének eredményére és annak indoklásában várt monetáris politikai jelzésekre irányul. Elemzői konszenzus szerint a Fed nem változtat az irányadó kamatsávon, jelzéseket tehet viszont egy meredekebb kamatpályára vonatkozóan.

Az olajár csökkent, az amerikai piaci nyitáskor a WTI hordónként 61,22 dolláron 0,73 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a Brent ára pedig 0,62 százalékkal 71,62 dollárra csökkent.

Az eurót 1,1439 dolláron jegyzik, 0,11 százalékkal erősebben, az arany ára 0,10 százalékkal unciánként 1225,00 dollárra csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK