Elképesztően szélsőséges optimizmus uralkodott el a régióval foglalkozó pénzügyi szakértők körében a BUX index várható teljesítményével kapcsolatban. A ZEW-Erste közös felmérésének nyolc éves történetében példátlan módon elfogytak azok a szakértők, akik csökkenést várnának fél éves időtávon belül a BUX-tól, a pesszimisták ilyen mértékű hiánya még sosem fordult elő.

Mivel az ilyen jellegű felméréseket általában kontraindikátorként kell kezelni az adott termék várható áralakulása szempontjából, ez kifejezetten rossz jel a magyar részvénypiac kilátásait szemlélve.

A megkérdezettek 70,3 százaléka gondolta a friss felmérésben úgy, hogy az index fél éves időtávon a jelenleginél magasabbra kapaszkodhat, a maradék 29,7 százalék véleménye az volt, hogy stagnálni fog.

A nagyon szélsőséges értékek elemzésénél ugyanakkor két fontosabb tényezőt illik figyelembe venni. Egyrészt a fejlettebb tőzsdéken, leginkább az amerikai részvénypiacon is megfigyelhető jelenség volt az elmúlt egy két évben, hogy hiába tartózkodtak huzamosabb ideig is a korábban jó kontraindikátorként szolgáló hangulati felmérések eredményei a szélsőségesen optimista tartományban, nem következett be negatív fordulat az árfolyamokban. Másrészt a nyári szabadságolások miatt az augusztusi ZEW-Erste felmérésben ezúttal kevesebb szakértő vett részt, mint a júliusiban. Ha feltételezzük, hogy az összes szabadságon lévő, s ezért nem válaszoló szakember a pesszimisták táborát erősíti, az a felmérés bull/bear hányadosát a zéró osztó miatt értelmezhetetlen tartományból legfeljebb a 3-as értékig vinné le, ami ugyan szintén veszélyesen optimista hangulatról tanúskodna, azonban nem lenne példa nélküli helyzet (grafikonon 8-as értéket jelöltünk, a zéró pesszimistával számoló érték nem ábrázolható ugyanis).

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu

A forinttal kapcsolatban visszatért a júniusban tapasztalt pesszimizmus. A megkérdezettek nettó 33,4 százaléka gondolta úgy, hogy fél év múlva a magyar fizetőeszköz árfolyama gyengébb lesz az euróhoz képest. Egy hónapja még csak 23,9 százalék volt ez az érték. Ez a felmérés eddigi történetét szemlélve rossz jelként értelmezhető a forintra nézve, itt ugyanis hangulatnak rendszerint előrejelző szerepe volt, s nem pedig kontraindikátorként működött.

Forintárfolyam és hangulat
Kép: Napi.hu

Javult viszont a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről alkotott vélemény. A júniusi semlegesnek tekinthető állapot után most már a megkérdezettek körében többen ítélték azt jónak, mint rossznak, nettó 15 százalék volt ezen a véleményen augusztusban az egy hónappal ezelőtti nulla közeli érték után. A kilátások tekintetében is javulás tapasztalható, nettó 25 százalék szerint javulni fog a jövőben a magyar gazdaság helyzete, ez 5 százalékpontos emelkedést jelent. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ebben a kategóriában Magyarország a régiós országok közül Törökország után a második legalacsonyabb értékkel szerepel.

Amiben viszont élen járunk, azok az inflációs várakozások. A szakértők nettó 75 százaléka számít arra, hogy a pénzromlás üteme emelkedni fog Magyarországon, ez 24,9 százalékponttal magasabb érték a júliusinál és a régióban a legmagasabbnak számít.

A kamatok tekintetében megmaradt az a helyzet, hogy a rövidebb hozamok esetében csökkenésre, a hosszabbak esetében emelkedésre számít a piac. Azonban mindkét érték felfelé tolódott el, tehát többen számítanak a hosszú hozamok emelkedésére és kevesebben a rövidek csökkenésére, mint egy hónappal ezelőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!