Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,3 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index és a párizsi CAC-40 index pedig egyaránt 0,4 százalékkal eshet a nyitásban az MTI tudósítása szerint.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés hétfőn, a kezdeti nyereségek veszteségbe fordultak át, párhuzamosan azzal, ahogy a 35 napig tartó részleges amerikai kormányzati leállás feloldását övező megkönnyebbülést felváltotta a közelgő amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások miatti óvatosság. Liu He kínai miniszterelnök-helyettes vezetésével január 30-31-én tárgyal Washingtonban népes delegáció.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,65 százalékos mínuszban zárt, a jen erősödése visszavetette a kockázatvállalási hangulatot, és a befektetők óvatosak, kivárnak a héten induló gyorsjelentési szezon miatt is. A dél-koreai Kospi 0,02 százalékos mínuszban zárt, míg az ausztráliai Sydneyben ünnepnap miatt zárva tartott a tőzsde. A sanghaji irányadó index 0,21 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,10 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve. Ugyanekkor Szingapúrban 0,01 százalékos nyereséget, Mumbaiban viszont 0,78 százalékos veszteséget mutatott a vezető tőzsdeindex.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,03 százalékkal 504,66 pontra süllyedt, gyakorlatilag stagnált.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken azokra a hírekre, hogy amerikai vállalatok idén először növelték a fúrótornyok számát, a világ második legnagyobb olajfelhasználó országában, Kínában pedig csökkent az iparvállalatok nyeresége decemberben, már a második egymást követő hónapban, újabb jeleként a gazdasági növekedés lassulásának.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,06 százalékos mínuszban, 60,94 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 1,14 százalékos veszteségben, 53,08 dolláron forgott hétfő reggel az ázsiai kereskedésben.

Pénteken London kivételével emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,14 százalékkal, 6809,22 pontra csökkent, míg a frankfurti DAX-index 1,36 százalékkal, 11 281,79 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,11 százalékkal, 4925,82 pontra nőtt.

A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,61 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,54 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,18 százalékkal emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!