Miközben Magyarországon nagyjából 11 ezer fővel csökkent, addig Ausztriában tavaly mintegy 127 ezer fővel nőtt lakosság létszáma a Statistik Austria friss adatai szerint.  Eközben viszont az osztrák állampolgárok száma enyhén csökkent - írja a Der Standard című napilap.

Az osztrák statisztikai hivatal előzetes száma alapján január 1-jén 9,106 126 ember élt a szomszédos országban. Ez 127 197 fővel több az egy évvel korábbinál, ami 1,4 százalékos növekedést jelent. A népességbővülés üteme több, mint kétszerese volt a 2021-esnek, akkor 46 ezer főnyi volta növekedés. De meghaladta a 2015-ös menekülthullám idején tapasztalt 115 500 fős csúcsot is.

A 9 milliós határt már az első negyedévében átlépte alakosságszám az Ukrajnából érkező menekültek miatt. A tavalyi népességnövekedés fele az országba érkező ukránoknak köszönhető - idézte a lap Tobias Thomast, az osztrák statisztikai hivatal főigazgatóját.
A bővülés Bécsben volt a legerősebb. Az osztrák fővárosban lakossága 2,6 százalékkal, csaknem 51 ezer főve gyarapodott. Bécsben minden kerületben növekedést regisztráltak arányaiban ez a belvárosban volt a legmagasabb, plusz 5,9 százalék.

Értelemszerűen nőtt a külföldiek aránya a lakosságon belül. Az év elején 1,73 millió külföldi útlevéllel rendelkező ember élt Ausztriában, a külföldiek aránya a teljes népességen belül 17,7 százalékról 19,0 százalékra emelkedett, abszolút számokban 143 577 fővel nőtt az előző évben.

Az osztrák állampolgárok száma viszont kismértékben, 16 380 fővel csökkent, 7,38 millió főre. A külföldiek aránya Bécsben a legmagasabb, jelenleg 34,3 százalék.

Mielőtt valaki az európaiakat fenyegető bevándorlási hullám jelét látná ebben nem árt tudni, hogy az Ausztriában élő külföldiek legnagyobb csoportját továbbra is a németek alkotják (körülbelül 225 000 fő), ezt követik a románok (147 000) és a szerbek (122 016).

A legerősebb növekedés csaknem 67 000 fővel az ukrán állampolgárok körében volt, így mostanra csaknem 80 ezer ukrán él Ausztriában. Az országban január elején 99 730 magyar állampolgár lakott, ez 5319 fővel több, mint egy évvel korábban. Ezzel a magyar állampolgárok alkotják a hatodik legnépesebb, nem osztrák csoportot származási ország szerint a szomszédban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!