Örökre búcsút inthetünk a 310-es eurónak?

A magyar gazdaságban óriási izgalmak nincsenek: 2018 első felében tetőzött a gazdasági ciklus, a második félév pedig már lassulást hozhat és a folyamat tovább tarthat 2019-ben - állapította meg Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.
Domokos László, 2018. július 5. csütörtök, 13:05

Friss előrejelzésükben immár erre az évre 4,2 százalékos GDP-ütemre számítanak - szemben az eddigi 3,8 százalékos prognózissal, illetve a 2017-es 4 százalékos ténnyel.

Felfelé módosították az inflációs prognózisukat is: 2018 egészére ugyanis immár 2,4 százalék helyett 2,6 százalékot várnak, míg 2019 egészére 2,8 százalék a várakozás. Ráadásul június és július is 3,1 százalékos év/év ütemet hozhat - ez a megugrás azonban vélhetően csak átmeneti lesz - fogalmazott Török Zoltán. Majd 2019 második felétől lehet tartósan 3 százalék körül az inflációs szint, majd 2020 újabb emelkedést hozhat.

A hullám elől kitérni nem lehet

A pénzügyi piacokon, különösen a feltörekvő gazdaságokban különféle egyedi hatások érvényesülnek. A magyar gazdaságpolitikának nincs eszköze arra, hogy szembe menjen a globális hatásokkal - véli a Raiffeisen vezető elemezője. Ezt jól jelzi, hogy a cseh gazdaság sem képes kitérni a hullámok elől és gyengül a korona, holott ott a monetáris és a költségvetési politika egyaránt konzervatív.

Különbség van azonban abban, hogy mekkora a devizák gyengülése, ez pedig már igenis összefügg a gazdaságpolitikával és a várakozásokkal. A forint a régiós átlagot meghaladó gyengülése annak is köszönhető, hogy ultrarexpanzív a magyar monetáris politika, amely a különféle nem-hagyományos eszközök armadáját használja. Eközben a 2019-es büdzsé tervezetéből az látszik, hogy a fiskális politika óvatosabb lett, ezzel együtt nincs arról szó, hogy a költségvetési politika anticiklussá vált volna, csak a korábbinál kevésbé prociklikus hatású. Az MNB is jelzést adott június 22-én arra, hogy 5-8 negyedév távlatában szigorítás jöhet Magyarországon is.

Jöhet a 320-as euró kora

Az utóbbi napokban fordulat történt a forintpiacon, ám ez sem hazai tényezőknek köszönhető. Török szerint a feltörekvő piaci eladási hullám sem tart örökké. Fokozatos visszarendeződés lehet, ezzel együtt azonban az euróval szemben a korábbi 310-315 forint közötti szint helyett az új "egyensúly" 320 forint között lehet.

A bankközi kamatok várhatóan tovább emelkednek, az MNB pedig 2019 közepén szélesítheti a kamatfolyosót, az alapkamatot azonban csak utána emelheti valamikor.

Ez vár a világra

Bár az amerikai gazdaság robog, a Fed további kamatemelése (még két szigorító lépés várható idén és három jövőre), valamint a globális kereskedelmi háború következményei komolyabb gazdaságlassító hatással járhatnak akár már 2018 végétől - fogalmazott Blahó Levente, a bank elemzője. Az adócsökkentések hatására a cégek jövedelemtermelő képessége magas, ám már mutatkoznak a kifáradás jelei, amit a kereskedelmi háború csak fokoz.

Az euróövezet gazdasági növekedése jelenleg fokozatosan lassul, ám nincs szó hard landingról - mivel idén elérhető a 2-2,5 százalék, majd 2019-2020-ban pedig kevéssel kettő százalék alatti GDP-ütem következhet. Eközben az ECB nyugodtan kivezetheti a mennyiségi lazítást. A magasabb olajár és a fokozottabb kapacitáskorlátok idén és jövőre is átmenetileg magasabb inflációs pályát vetítenek előre. A piaci szereplők immár csak a 2019 második-harmadik negyedévében számítanak az első kamatemelési lépésekre - véli Pálffy Gergely, a bank elemzője.

A kép forrása: Pixabay.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK