Emiatt foghatja a fejét Putyin

Két és féléves mélypontra gyengült hétfőn a rubel dollárhoz viszonyított árfolyama, az orosz fizetőeszközt továbbra is erős nyomás alatt tartják az Oroszország elleni amerikai büntetőintézkedések körüli bizonytalanságok és aggodalmak.
Dzindzisz Sztefan, 2018. szeptember 10. hétfő, 12:06
Fotó: Shutterstock

A dollárért 2016 márciusa óta először kellett több mint 70 rubelt adni: a moszkvai tőzsde devizakereskedésében eddigi napi minimumán nyitott a rubel, amikor is 70,16 rubelen jegyezték a dollárt, így az év eleje óta már 19 százalékkal értékelődött le az orosz fizetőeszköz - számol be az MTI. Augusztusban még csak kétéves mélypontot ütött meg a rubel.

Az Oroszország elleni szankciók és a más feltörekvő piacokat sújtó eladási hullám miatt gyengülő rubel felfelé húzza a fogyasztói árakat és ismét szítja az inflációt, amelyet a központi banknak csak nemrégen sikerült megfékezni.

Az orosz jegybank pénteken tartja kamatdöntő ülését. Elvira Nabiullina, a jegybank kormányzója közölte, hogy két választásuk van ebben a helyzetben, vagy változatlanul hagyják az alapkamat 7,25 százalékos szintjét, vagy pedig kamatemelést hajtanak végre.

Az orosz kormányzat vezetői azonban nyilvános nyilatkozataikkal a szinten tartás irányába próbálják terelni a jegybankot.

Andrej Belouszov, az orosz elnök gazdasági főtanácsadója hétfőn kijelentette, hogy lehetségesnek és bizonyos szempontból megalapozottnak is látja a kamatemelést, de véleménye szerint ez "rendkívül nem kívánatos lépés" lenne, mert erősen fékezné a befektetéseket és növelné a költségvetési kiadásokat. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a múlt héten arról beszélt, hogy csökkenteni kellene a kamatokat.

A délelőtti kereskedésben nagyjából stabilizálódott az árfolyam, és közép-európai idő szerint 11 óra körül a dollárért 69,81 rubelt adtak, az eurót pedig 80,83 rubelen jegyezték.

A rubel árfolyamának gyengülését valószínűleg féken tartja, hogy az exportorientált vállalatok a külföldi devizák árfolyamának vonzóan magas szintjén elkezdenek dollárt és eurót vásárolni olyan belföldi kötelezettségeik teljesítésére, mint például a hónap második felében esedékes adófizetések.

Fotó forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.10 22:02

@Warlock: nevess, ostoba. Én már most, ilyen alulértékelt orosz részvényárfolyamok, világrekorder CAPEX, ennek megfelelően mérsékeltebb osztalékok mellett is megélek az orosz részvényeimből miközben te reggel 8-tól este 6-ig hülyékkel ordítozol naponta, "munka" címén, lassan de biztosan kikészülve idegileg, ostoba.

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2018.09.10 21:53

@Czirok_a_gasztroblogger: "annál nagyobbat kaszálnak az exportra termelő orosz olaj- és gázipari vállalatok és részvényeseik, köztük az orosz kormány és szerény személyem."

Ha Ha Ha Ha Ha Ha :DDDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Czirok_a_gasztroblogger, 2018.09.10 15:32

@Suzywong: " a kisember meg rosszul jár , mert minden importcikk drágul.
ne feledjük, hogy oroszország az élelmiszer nagy részét is importálni kényszerül, mert az elmaradott mezőgazdaság nem tudja ellátni az országot. "

Az információd elavult, régi. Annyira nem kényszerül importálni, hogy kb. 3 éve teljes embargót hirdetett az EU-s mezőgazdasági termékekre, ezért rohad ránk pl. az alma, többek között. Azóta pedig Oroszország a világ egyik legnagyobb gabona- és mezőgazdasági exportőre lett.

https://www.agronaplo.hu/szakfolyoirat/2018/05/gazdasag/az-orosz-mezogazdasag-a-kimerithetetlen-novekedesi-lehetosegek-tarhaza


Furcsa kimondani, de az Európai Unió 2014-es korlátozó intézkedései az orosz mezőgazdaságra kimondottan pozitívan hatottak, annak látványos fejlődését eredményezve. Az embargó miatt az önellátás fejlesztésére hatalmas beruházások indultak meg, ami a mezőgazdaság intenzifikációját, hatékonyságának javulását indította el Oroszországban.


A 2016-os év végén az élelmiszerellátás és a mezőgazdasági termékek exportja 4,9%-kal nőtt, s mindösszesen 17,1 milliárd dollárt tett ki, azaz a mezőgazdasági termékek exportja meghaladta például a 15,3 milliárd dolláros fegyverexportot.

A 2017-es mezőgazdasági export pedig elérte a 20 milliárd dollárt, ami 20 éves időperiódust nézve több, mint 18-szoros növekedést jelent a kiinduló évhez képest. 2016-ban Oroszország volt az első a búzaexportot tekintve a világon, 24?25 millió tonna kivitellel az USA és Kanada mögött. Így az utóbbi 15 évben az orosz részesedés a világon megtermelt búzát tekintve megnégyszereződött 4%-ról 16%-ra.

A sertés- és csirkehús esetében az importot sikerült teljes egészében kiváltani a hazai termeléssel, a cukoripar is fellendült a kiváló cukorrépatermés miatt. Az intenzív zöldségtermesztés volumene pedig 2016-ban 30 százalékkal múlta felül az előző évit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2018.09.10 15:17

@Czirok_a_gasztroblogger: az olajiparban érdekelt oligarchák, azaz putyin és köre valóban kaszálnak, a kisember meg rosszul jár , mert minden importcikk drágul.
ne feledjük, hogy oroszország az élelmiszer nagy részét is importálni kényszerül, mert az elmaradott mezőgazdaság nem tudja ellátni az országot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2018.09.10 15:16

pedig most az olajár is igen magas.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html