A nem hivatalos adatok szerint a londoni tőzsde fő mutatója, a FTSE-100 1,14 százalékkal erősödött. Frankfurtban a DAX-30-index majdnem 2,30 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 2,27 százalékkal lépett följebb.

A befektetők a dpa német hírügynökség megállapítása szerint a folytatódó pénzesőt, vagyis a világ jegybankjainak extrém laza monetáris politikáját, az alacsony kamatokat és a bőkezű kötvényvásárlásokat ünneplik.

Szerdán előbb a japán jegybank jelezte, hogy kitart a laza pénzpolitika mellett, majd az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbankrendszer, a Fed hagyta alig valamivel zéró fölött az irányadó kamatot. Egyszersmind jelezte, a következő két évben kevésbé lesz meredek a kamatpálya, mint azt eddig prognosztizálták: 2017-ben és 2018-ban is két-két kamatemelés valószínű, szemben a korábban valószínűsített hárommal.

A Fed-döntés miatt gyengülő dollár hatással volt az amerikai valutában jegyzett nyersanyagokra. Az arany árfolyama kétheti csúcsra drágult, magyar idő szerint délután négy órakor 1339,46 dolláron forgott egy uncia (31,1 gramm) azonnali szállításra Londonban.

A kőolaj ára is nőtt. Negyven perccel az európai tőzsdezárás után a Brent fajta hordója (159 liter) 87 centes, vagyis 1,86 százalékos emelkedéssel 47,70 dollárba került. Az amerikai WTI fajta 46,41 dolláron forgott, ez 1 dollár 7 centes, 2,36 százalékos emelkedés a szerdai záróárhoz képest.

Az eurót 1,123 dollár körül adták a reggeli 1,120 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!