Az Alteo cégcsoport a második negyedévben is kiemelkedően teljesített - adta hírül a cég, a tőzsdei kötelezettségeinek is eleget téve. Az első félév annyira eredményes lett, hogy a vállalat fennállásának legmagasabb féléves eredményszámait produkálta: a konszolidált EBITDA-ja meghaladta a 6,2 milliárd forintot, ami 98 százalékkal több a múlt év azonos időszakában mértnél.

A féléves rekord leginkább a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központnak köszönhető; meghatározó szerepet játszott ebben a központ gázmotoros kapacitások 18 megawattos bővülése, valamint a kiegyenlítő energiaárak és a kapacitásértékesítési átlagárak robbanásszerű drágulása is. De kivette a részét a szignifikáns növekedésből a cég által tavaly akvirált, 15 MW-os szélerőműpark, valamint a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye is.

A cég közleménye szerint a világjárványnak leginkább kitett kiskereskedelmi szegmens visszapattanása is fontos volt a konszolidált EBITDA eredményben, így összességében nem nagy meglepetés, hogy az Alteo a konszolidált nettó eredményével is csúcsot döntött. Ez utóbbi több mint 2,8 milliárd forint, ami 165 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakában elérthez képest.

Az Alteo történetének legjobb féléves eredménye ismételten megerősít minket abban, hogy jó úton járunk, és az eddigi szellemben kell folytatnunk a még 2019 őszén bemutatott, a 2024-ig tartó időszakra vonatkozó stratégiánkat – értékelt ifj. Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a Kazincbarcikai Fűtőerőműbe kerül majd a cég legújabb "szerzeménye", egy 5 megawattos teljesítményű energiatároló egység, melyet várakozásai szerint még az idén üzembe is helyeznek. 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!