Beszakadtak az amerikai tőzsdék, fél éve nem volt ilyen zuhanás

Jelentős gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Szakértők szerint a járvány terjedésének gyorsulása miatt kerültek lejtmenetbe a részvénypiacok.
Szabó Dániel, 2020. október 28. szerda, 23:02
Fotó: Getty Images

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott az eladási hullám szerdán, ami március vége óta a legrosszabb hétnek számít, mivel a növekvő koronavírus-fertőzésszámok az USA-ban megingatták a befektetők bizalmát a globális gazdasági fellendülésében - írja a Wall Street Journal.

"Egy hónappal ezelőtt a piacon az volt a narratíva, hogy a lezárások kevésbé kiterjedtek és célirányosak lesznek, így kisebb hatással lesznek a gazdaságra" - mondta Hugh Gimber, a J.P. Morgan Asset Management globális piaci stratégája. "De most azt látjuk, hogy szélesebb körben kell kiterjeszteni azokat, ami komolyabban kihathat a gazdaságra" - tette hozzá.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 943,24 ponttal, 3,43 százalékkal, 26 519,95 pontra csökkent.

Az S&P 500-as mutatója 119,65 ponttal, 3,53 százalékkal gyengült, és 3271,03 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 426,48 ponttal, 3,73 százalékkal esett vissza, 11 004,87 ponton zárt.

A nagyobb európai indexek is esésbe kerültek, a Brent olaj hordónkénti ára pedig ismét 40 dollár alá csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK