A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján csütörtökön a főbb európai indexek, a londoni, frankfurti és a párizsi 0,3-0,7 százaléknyi emelkedése várható a tőzsdék nyitásakor.

Szerdán az európai tőzsdék nagy, egy-másfél százalékos nyereséggel fejezték be a kereskedést. A piacok megelégedéssel nyugtázták az amerikai Fed keddi kamatcsökkentését azt remélve a világ többi központi bankjától, hogy követik a példáját. A kanadai jegybank ezt szerdán meg is tette és hasonló lépést várnak a befektetők az Európai Központi Banktól is a jövő héten. A piacok 90 százalék valószínűséggel árazták be az irányadó eurókamat 10 bázispontos csökkentését.

Az olasz tőzsdeindex a többi európai árfolyammutatótól elmaradó mértékben emelkedett a koronavírus-fertőzés megfékezésére hozott korlátozó intézkedések miatt.

Az egészségügyi cégek részvényei erősödtek. A svájci Roche Holding AG papírja több mint három százalékkal erősödött. A kínai hatóságok bejelentették, hogy a cég egyik készítményét súlyos állapotban lévő a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmazzák.

A német online élelmiszerkereskedelmi vállalat, a Hellofresh részvénye több mint tíz százalékkal erősödött és ezzel szerdán a Stoxx Europe 600 index legjobban teljesító papírja lett. A cég kedvező éves eredménybeszámolót tett közzé

Az utazási és üdülési ágazat részvényei gyengültek, az ágazati index több mint másfél százalékkal esett a vírusjárvány keresletcsökkentő hatása miatt.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,49 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,36 százalékkal zárt magasabban. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,44 százalékkal erősödött. Londonban 1,45 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést szerdán az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,19 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,33 százalékkal erősödött. Madridban 1,12 százalék indexnyereséggel zárt szerdán a tőzsde, Milánóban pedig 0,91 százalék volt a nyereség.

Csütörtökön az ázsiai tőzsdeindexek is nagy nyereségeket értek el, miután a szerdai kereskedést az amerikai tőzsdék történetük harmadik legnagyobb indexemelkedésével, négy százalék feletti nyereséggel zárták. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a tokiói tőzsde egy százalékos, a sanghaji két százalékos, a hongkongi szintén két százalékos, a tajvani egy százalékos, a szöuli másfél százalékos nyereséget mutatott.

Az olajár csütörtökön emelkedett, az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 1,60 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 51,95 dolláron, a WTI ára 1,43 százalékkal 47,45 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik erősebben 1,1138 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal emelkedett unciánként 1639,49 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!