A DJIA-30 index 0,45 százalékos, az S&P-500 index 0,61 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,80 százalékos csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést. Csütörtökön az indexek nyereséggel zártak, az S&P index rekordon.

A hetet azonban a pénteki veszteséges kezdéssel együtt is nyereséggel zárhatják az amerikai indexek a tőzsdei cégek bizakodásra okot adó első negyedéves eredményének köszönhetően. Az indexek havi eredménye is pozitív lesz. A Wall Street indexei sorban a harmadik hónapot zárhatják nyereséggel, a Nasdaq Composite pedig sorban a hatodikat - írta az MTI.

Az olajár csökkent pénteken, de ezzel együtt is nyereséges hétzárás felé tart. A Brent ára a jelenlegi szinten közel egy százalékkal, a WTI pedig két százalékkal áll a hét eleji felett. A Brent ára 29 százalékkal, a WTI ára pedig 31 százalékkal áll az év eleji felett a gazdasági növekedés reményében javuló keresleti kilátásoknak köszönhetően.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 1,94 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 88,73 dolláron, a WTI ára pedig 2,22 százalékkal 53,57 dollárra csökkent.

A Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján áprilisban napi 100 ezer hordóval növekedett az OPEC olajtermelése, mivel Irán ellentételezte a többi OPEC-tag önkéntes termeléscsökkentését. Az OPEC termelése február kivételével minden hónapban növekedett tavaly június óta.

A dollár a negyedik egymást követő veszteséges hét előtt áll, miután csütörtökön a főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 90,4 pontnál két havi mélypontot érintett. A dollár havi vesztesége 2,7 százalékos lehet, ami a legnagyobb lesz a júliusi 4 százalékos esés után.

Az amerikai piacok nyitásakor a dollár-index 0,24 százalékkal állt magasabban 90,83 ponton. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2028 dolláron. Az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1769,79 dollárra csökkent. Az arany a pénteki csökkenéssel együtt is nyereséggel zárhatja a hónapot négy hónapja az első alkalommal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!