A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 9,71 százalékos, az S&P 500-as mutató 8,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 6,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Mivel az S&P 500-as értékének csökkenése meghaladta a 8 százalékot, nyitás után automatikusan leállt 15 percre a kereskedés, hat napon belül immár harmadik alkalommal.

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics vezető közgazdásza szerint a következő hónapokban jelentős áresés várható a tőzsdéken, a kérdés csak az, hogy hol éri el mélypontját. Ahogy a koronavírus-járvány által okozott gazdasági veszteségek és piaci zavarok egyre világosabbá válnak, úgy tűnik, hogy a befektetők mind inkább tartanak attól, hogy a politikai döntéshozók kifogytak eszközeikből - vélte.

A Federal Reserve után hétfőn Japán, Ausztrália és Új-Zéland központi bankjai is tovább lazították monetáris politikájukat a 2008-as pénzügyi világválság óta nem látott, összehangolt erőfeszítések keretében, de ez sem támasztotta meg a globális befektetői hangulatot. Esnek a tőzsdeindexek szerte a világban, az olaj ára több mint 10 százalékos mínuszba került, sőt a válságok idején biztos menedéknek számító arany ára is esik, miután

Franciaország és Spanyolország csatlakozott Olaszországhoz a járvány kordában tartását célzó szigorú  intézkedésekkel.

New Yorkban és Los Angelesben elrendelték a bárok, az éttermek, a színházak és a mozik bezárását. A Nike, a Lululemon Athletica és az Under Armour bezárta minden üzletét, árfolyamuk több mint 8 százalékkal esett. A nagybankok közül a Bank of America, a JPMorgan Chase, a Goldman Sachs és a Citigroup árfolyama 14-17 százalékkal esett a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken ugyancsak meredeken esnek az irányadó indexek. Hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 8,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 9,82 százalékos, a párizsi CAC-40 10,79 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 10,13 százalékos mínuszban állt. Milánóban 10,84 százalékkal, Madridban pedig 11,65 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1139 dollárt adtak, 0,36 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 2,42 százalékkal gyengült a dollár, 105,34 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan.

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 11,96 százalékos mínuszban, 29,80 dolláron, a WTI pedig 9,75 százalékos veszteségben, 28,98 dolláron forgott fél háromkor. 
Pénteken még több mint 9 százalékos nyereségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 9,36 százalékkal, 23 185,62 pontra, az S&P 500-as index 9,29 százalékkal, 2711,02 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 9,35 százalékkal, 7874,88 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!