Olyan dolog terjed a Wall Streeten, amin végre Magyarország is nyerhet

A Fed legutóbbi kamatemelése ellenére a Wall Streeten most már úgy gondolják a stratégák, ez most már nem érinti nagyon a feltörekvő piacokat, azok olcsók és itt az idő beszállni az eddig komolyan büntetett országok részvényeibe. A magyar papírok is e csoportba tartoznak, s ha megindul egy ilyen trend, abból a budapesti tőzsde is profitálhatnak.
Lovas-Romváry András, 2018. szeptember 30. vasárnap, 12:11
Fotó: Shutterstock

Mindenkit túlszárnyaltak idén eddig az amerikai tőzsdék teljesítményükkel, azonban a jelek szerint ez oda vezetett, hogy már a Wall Street nagy befektetési bankjai is kezdik úgy érezni, ez már túlzás.

Néhány nappal ezelőtt a Bloomberg összefoglalóban azt fejtegette, hogy az eddig lemaradó európai tőzsdék most már magukra találhatnának és behozhatnák lemaradásukat az amerikaiakhoz képest, most pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a feltörekvő piacokkal kapcsolatban is hasonló vélemény kezd eluralkodni.

Az igaz, hogy a feltörekvő piacok egyrészt a Fed kamatemelései, másrészt a kereskedelmi háborús félelmek miatt nagyon rosszul szerepeltek az amerikaihoz képest idén. Furcsa azonban, hogy épen akkor, amikor a Fed újabb 25 bázisponttal emelte irányadó kamatait (a nagy félelem az, hogy az emelkedő amerikai kamatok miatt erősödő dollár és a növekvő kamatterhek együttesen fognak pénzügyi problémákhoz vezetni a feltörekvő országokban) jut eszébe az elemzőknek, hogy ezekben az országokban kéne bevásárolni.

Az összefoglaló szerint ennek magyarázata az árazásban rejlik. A Credit Suisse automatikus rendszere, amely több mint 20 ezer vállalat pénzügyi adatait monitorozza, azt mutatja, hogy a fejlett piaci részvények árazása annyira magas a feltörekvő piaciakhoz képest, amekkorára még nem volt példa. Az S&P 500-as index év eleje óta eközben 18 százalékkal szerepelt jobban, mint az MSCI Emerging Markets index.

Az amerikai részvényindexek csúcsukon járnak, s emiatt sokan aggódnak, hogy az amerikai részvények nem váltak-e túlzottan is drágává. 1981 óta a ciklikusan kiigazított P/E (árfolyam nyereség hányados, amely nem csak egy időszak nyereségével számol, hanem tízéves átlaggal) mindössze egyszer volt magasabb a jelenleginél, s ez pedig a dotcom lufi csúcsán volt. Ráadásul az árazások mellett sokan attól is tartanak, hogy az amerikai gazdaság nem lehet sokáig immúnis a Trump által folytatott kereskedelmi háború világgazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásaira. Előbb vagy utóbb az amerikai fogyasztók is érezni fogják ennek kedvezőtlen hatásait - írja a Bloomberg összefoglalója.

A JPMorgan elemzői szerint az amerikai gazdaság nem tud tartósan elszakadni a világ többi részétől, így most érdemes megtenni a téteket a feltörekvő piacokon. Az elmúlt félévben hasonló játszódott le a feltörekvő piaci univerzumban, mint a 2013-as "taper tantrum" idején. Emlékezetes, hogy amikor Ben Bernanke akkori Fed-elnök bejelentette, hogy az amerikai jegybank lassan felhagy kvantitatív lazítási programjával, hatalmas eladási hullám indult meg a feltörekvő piacokon, s ez hosszú hónapokig kitartott.

A hedge-fundok idén szinte végig eladók voltak az MSCI Emerging Markets indexének határidős piacán, s aki nem shortolt, az a 2016 közepe óta kiépített vételi pozícióit építette le.  A cikk szerint az amerikai és a feltörekvő piaci részvények közötti rés szűküléséhez két út vezethet. Vagy a feltörekvő piaci részvények kezdenek el emelkedni, vagy az amerikai részvénypiacon lesz egy komolyabb korrekció, de mindkét esetben jobb választást jelenthetnek a feltörekvő piacok.

Való igaz, hogy látványos volt az elfordulás a feltörekvő piacoktól az elmúlt időszakban. A Bank of America Merrill Lynch szeptemberi alapkezelői felmérése szerint az alapkezelők nettó 9 százaléka alulsúlyozta ezeket a részvényeket a portfóliójukban, úgy, hogy áprilisban még nettó 43 százalék felülsúlyozta azokat. Ugyanakkor ez alapján még nem lehet azonnali fordulatot várni, hiszen a 2013-as taper tantrum idején elérte a nettó 30 százalékot is azok aránya, akik az előírtnál kevesebb ilyen részvényt tartottak portfóliókban.

A magyar részvénypiac szempontjából azért nagyon fontos, hogy ez a trend merre tart, mivel a magyar részvényeket a feltörekvő piaci eszközök között tartják számon a befektetők. A feltörekvő piaci részvények irányába történő tőkeáramlás alapvetően határozza meg a magyar részvények iránti keresletet is. Nem véletlen, hogy a BUX index nagyjából az MSCI Emerging Markets indexszel együtt érte el történelmi csúcsát, s amióta az az index szenved, a magyar mutató is szenved.

Arról, hogy ebből a szempontból mi várható a magyar tőzsdén és a globális feltörekvő piacokon, valamint a vezető tőzsdéken bővebben a Napi.hu szervezésében megrendezésre kerülő konferencián hallhatnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK