Felfelé indultak el az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, mivel a Johnson & Johnson kedvező profit-előrejelzése tovább erősítette a vállalati nyereségeket övező derűlátást, amelyet a nagybankok vártnál jobb negyedéves beszámolói már a múlt héten megalapoztak. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,19 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,24 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,34 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Folytatódik a gyorsjelentési szezon a múlt heti erős nyitás után. A nagybankok után a befektetők figyelme már azokra a vállalatokra irányul, amelyek sokkal kitettebbek az ellátási láncok zavarainak, a magas inflációnak és a munkaerőhiánynak.

A Johnson & Johnson amerikai egészségügyi-kozmetikai cég árfolyama 1,8 százalékkal ugrott meg, miután javította az idei évre vonatkozó profit-előrejelzését még úgy is, hogy nem változtatott a koronavírussal szembeni vakcina (Janssen) forgalmazásából várható bevétel 2,5 milliárd dolláros szintjén.

A Procter & Gamble, a világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója 1,8 százalékos mínuszba került, miután emelte az alapanyagok és a szállítás drágulásából származó pluszköltségekre vonatkozó becslését. Ezzel együtt nem változtatott profit-előrejelzésén, mondván, a költségnövekedést áthárítja a fogyasztókra áremelés révén.

A Travelers biztosító társaság 3,4 százalékkal drágult a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményekre. A core earnings, amely az alaptevékenység teljes eredményét foglalja magában, 655 millió dollárt, részvényenként 2,60 dollárt tett ki, jócskán meghaladta az elemzők által várt 1,67 dollárt.

A technológiai és kommunikációs nagyvállalatok, köztük a Facebook, az Apple, az Amazon, az Alphabet és a Microsoft, 0,3 százalék és 0,7 százalék közötti pluszban toporogtak nyitás előtt. A Netflix, amely a keddi tőzsdezárás után teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, 0,1 százalékos pluszban állt a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.

Nyugat-Európa: csak vegyes

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés: délután háromnegyed négykor a londoni FTSE-100 index 0,12 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,15 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,20 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,12 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató pedig 0,35 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1650 dollárt adtak, 0,33 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,09 százalékkal gyengült a dollár, 114,21 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,81 százalékkal 1778,97 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,67 százalékkal 1777,60 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,05 százalékos pluszban, 84,37 dolláron, a WTI pedig 0,13 százalékos nyereségben, 81,80 dolláron forgott négy óra körül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!