Túlzott volt az eufória - csökkenéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, a befektetők óvatosabbá váltak az elmúlt napok jelentős nyereségei után. Elemzők szerint túlzott lehetett az eufória, mivel a koronavírus-járványt és a gazdasági helyzet alakulását továbbra is bizonytalanságok övezik - írja az MTI.
Domokos Erika, 2020. június 9. kedd, 15:58
Fotó: Shutterstock

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,46 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,98 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,57 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nyitás előtti elektronikus kereskedésben az utazásokkal kapcsolatos vállalatok, köztük az American Airlines, a United Airlines, az Alaska Air Group és a Marriott International árfolyama 4,5-9 százalékos mínuszban forogtak a hétfőn tapasztalt szárnyalás után.

A figyelem már az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságára irányul. A monetáris politikában nem várható különösebb változtatás, de a testület szerdán befejeződő kétnapos ülése után december óta először tesz közzé friss gazdasági előrejelzést.

A New York-i határidős indexek csökkenése magával rántotta a nagy nyugat-európai tőzsdéket. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,98 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,78 százalékos, a párizsi CAC-40 1,63 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,53 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1300 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,48 százalékkal drágult a dollár, 107,89 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,13 százalékos mínuszban, 40,34 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,92 százalékos veszteségben, 37,84 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,16 százalékkal, 1714,29 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 1,09 százalékkal, 1723,75 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Hétfőn emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,70 százalékkal, 27 572,44 pontra, az S&P 500-as index 1,20 százalékkal, 3232,39 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,13 százalékkal, 9924,75 pontra, történelmi csúcsra kúszott fel - írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK