A DJIA-30 index 0,04 százalékkal, az S&P-500 index 0,03 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,32 százalékos emelkedéssel indított pénteken, ám a lendület hamar elfogyott. A Marketwatch adatai szerint - közép-európai idő szerint negyed 5 körül - a Dow már 0,3, az S&P-500 0,4, a Nasdaq 0,1 százalékos veszteségbe fordult.

A koronavírus-válság következményeinek a felszámolására szánt gazdasági ösztönzőcsomag egyeztetésein Washingtonban elért haladásnak köszönhetően mindhárom index rekordon zárt csütörtökön és így a pénteki eredménytől függően nagy eséllyel a hetet is nyereséggel fejezhetik be. Különösen a technológiai papírok iránti befektetői érdeklődésnek köszönhetően a Wall Street indexeinél erősebben emelkedő Nasdaq Composite - írja az MTI.

A FedEx csomagszállító vállalat részvényének az árfolyama közel három százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban annak ellenére is, hogy negyedéves nyereségének a megduplázódásáról számolt be. Nem tett viszont előrejelzést a 2021-es évre.

Az olajár pénteken is emelkedett és heti nyereség felé tart, sorban a hetedik héten. Mindkét olajtípus ára március eleje óta nem tapasztalt magas szintet ért már el.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,77 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 48,73 dolláron, a Brent ára pedig 0,58 százalékkal 51,80 dollárra emelkedett. Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2252 dolláron.

A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index emelkedett kissé a csütörtökön 89,72 ponton elért két és fél éves mélypontról. Az index a héten egy százalékot veszített, a márciusban elért három éves csúcsához képest pedig több mint 12 százalékot. A dollár index az amerikai piacok nyitásakor 0,12 százalékkal állt magasabban, 89,85 ponton.

Az arany ára a csütörtökön elért egy havi csúcs közelében ingadozik és közel három százalékos nyereségben jár a hét eleje óta, így a harmadik egymást követő hetet fejezheti be emelkedéssel. Pénteken az arany spot ára 0,13 százalékkal állt magasabban az amerikai kereskedési idő kezdetén unciánként 1888,00 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!