Zöldet kapott Amerika

A hétfői gyengülést követően fölfelé tartanak az árfolyamok a tengerentúli tőzsdéken.
NAPI, 2011. december 13. kedd, 16:11
Fotó: Napi.hu

Egy százalékot közelítő emelkedést mutattak a főbb tengerentúli tőzsdeindexek a keddi nyitást követően.

A befektetői bizakodást a nap folyamán erősítette a Németországban publikált ZEW hangulatindex; valamint, bár a várakozásoktól némileg elmaradt, az amerikai kiskereskedelmi forgalmi adat megjelenése sem húzta vissza érdemben a mutatókat. Mindemellett a sikeres spanyol kötvényaukció híre is támogatta a kedvező hangulatot.

Az egyes papírok között a kedden gyorsjelentő Best Buy árfolyama zuhanásba kezdett, miután az elektronikai cikkeket árusító kiskereskedelmi óriás jelentős visszaesésről számolt be harmadik negyedéves eredményei kapcsán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

devizatrader62, 2011.12.16 12:55

@ucey:

Továbbra is tartom amit mondtam a hét elején. Devizatrader62, a lekörrel kapcsolatban igazad volt. 100 százalékig biztos vagyok abban, hogy ahogy zárul a holnapi nap, olyan hangulatban zárja a piac az évet.

SZÓVAL A DEVIZATÖZSDE MARAD EGY HELYBEN....ESETLEG KIS LECSORGÁS.

. Az euróba szerintem bele fognak durrantani a svájciak (svájci frank intervenció során az eurót fogják erősíteni, a frank mélyre zuhan, ahonnan vissza fog térni normális szintre, miközben az euró folyamatosan fog erősödni), Európából és Amerikából pedig jó adatokat várok. Ha ez így történne, a hónap második felének, és valószínűleg a jövő év elejének a slágerpozíciója az eurjpy lesz


SAJNOS A NAGY HURRÁ HANGULAT IS ELMARADT....DAX NAPON BELÜL SZÉPEN ROHANGÁL...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

devizatrader62, 2011.12.16 09:49

@devizatrader62:

ft nagyon bikás...óráson 300-nál a támasz....ha így megy akkor a 297-296-öe régiót is megtámadhatja....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

devizatrader62, 2011.12.16 09:31

@devizatrader62:

persze fitch...és a dax gxengesége mindent felülírhat...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

devizatrader62, 2011.12.16 09:30

@devizatrader62:

euro yennél is az ema 20 napos.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

devizatrader62, 2011.12.16 09:26

@-Mikes-:

Viszont kívánom a plusszos napot !

Én is így látom...euro-usd-euro-yen naposon beadta a longot...bár még bármi lehet...de rsi 30..és alatt...????
euro-usd-nél 20 napos ema...1.32848....én már ma beállok 1.3250-re eladással a jelenlegi készletemmel...annyiért vihetik..euro yen 10 naposa 103.243...ott beállok 103-ra eladásra..

Ft-tal egyetértek...usd-huf mehet felsősávszélig...az ma nálam 243.50....euro range naposon 299-316.50....

naposon a cci már lassan 100-nál...minuszban persze---azért egy 10 alatti stohnak örülnék...rsi meg 40-41-re ha lejön vele már megerősíti a céláram.....szvsz sz.

A piac meg majd dönt...egy a lényeg-legyen fedezeti tőke bőven....és tudjuk-hogy mire veszünk fel pozit.

szóval 100%-ban egyezik a véleményünk....a mai és holnapi napra nagyon kiváncsi-fáncsi vagyok....egy jó hangulatnál a ft-t lehúzhetják....euroval szemben...akár 295-ig is ...alsóbollinger 297 most...usd-nél meg mehetne akár 221-223-közé...meglátjuk.

megadom az email címem...ott tudunk beszélgetni akár Gábor munkásságáról is : 620829@citromail.hu
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html