Tavaly ősszel a „csillagos egekbe” emelkedtek az energiaárak, a legtöbb önkormányzat mégis úgy érezte, hogy nem tehet mást, mint hogy ezeken az árakon megköti az idei évre vonatkozó energiaszerződéseit.

Ha mi is ezt csináltuk volna, mostanra csődbe megyünk. De ennél okosabbak voltunk

– fogalmazott Karácsony Gergely.

 

Rengeteget spórolt a főváros a közszolgáltatásain

A Fővárosi Önkormányzat a három nagyfogyasztású közszolgáltatásában – a közvilágításban, az ivóvíz-szolgáltatásban és a közösségi közlekedésben – januárban mintegy kilencmilliárd forintot takarított meg azzal, hogy napi áron vásárolta a villamosenergiát. Bővebben>>>

Mi volt a trükk?

Kifejtette, hogy egy bonyolult, napi vételezési eljárást alakítottak ki, hogy a csökkenő világpiaci árakat ki tudják használni.

Az év első három hónapjában így 29 milliárd forinttal kevesebbet fizettek, mint ha tavaly ősszel szerződtek volna.

Persze sajnos így is sokkal többet, mint amit az energiakrízis előtt – tette hozzá.

És hiába jártunk el különös gondossággal, a kormány egy szép kerek összeggel járult hozzá az erőfeszítéseikhez – az önkormányzatok között kiosztott támogatásokból egy fillért sem kaptunk

– nehezményezte Karácsony Gergely.

Sőt, ki kellene fizetniük az idén a tizenkétszeresére emelt szolidaritási adót is a kormánynak.

Energiaügyi Minisztérium: rengeteg gázt megspóroltunk

Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország – közölte az Energiaügyi Minisztérium. Bővebben>>>

Túlélőcsomag a budapestieknek

„Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a válság és a kormányzati megszorítások hatásaitól megóvjuk a budapestieket” – fogalmazott.

„Ezért olyan pénzügyi túlélő csomagon dolgozunk, ami biztosítja, hogy a közszolgáltatások jelenlegi színvonala megmaradjon és az ezekért dolgozók bérét minden körülmények kötött ki tudjuk fizetni” – közölte a főpolgármester bejegyzésében.