A kiérkezési idő kérdése azután merült fel, hogy az elmúlt hetekben több olyan ügyről is hallani lehetett országszerte, amikor a mentőkre jóval hosszabb ideig kellett várni még súlyos esetekben is. Legutóbb Gálvölgyi János családja járt így. 40 perc várakozás után végül saját lányai vitték kórházba az életveszélyes állapotú színészt – írja az rtl.hu.

Gálvölgyi János esete csupán a jéghegy csúcsa

A legfőbb probléma az Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint, hogy súlyos létszámhiány van az Országos Mentőszolgálatnál, ráadásul az OMSZ vezetése Lengyel Tibor szerint a homokba dugja a fejét, nem hajlandó szembenézni a szervezet problémáival.

Az ügyben indított belső vizsgálat lezárult, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, az első hivatalos nyilatkozatok szerint pedig a mentésirányító tévesen határozta meg az eset súlyosságát.

Tartanak a következményektől

Sokan nem tudják, mikor kell mentőt hívni és mikor elég az orvosi ügyelethez fordulni, esetleg otthoni módszerekkel enyhíteni egy beteg panaszain, majd másnap felkeresni a háziorvost. Mivel számos esetben a mentőszolgálat dolgozóit marasztalták el a félrekezelt ügyek miatt, a megkérdezettek szerint mostanra íratlan szabállyá vált, hogy inkább mindenhová küldenek autót, mert tartanak a retorziótól. A szakmában ezt hívják overtriage-nak, tehát amikor a beteghez magasabb fokozatú ellátó egységet küldenek, mint amit állapota indokolna – olvasható a Telexen

Az OMSZ szerint a felesleges igénybevételt el kell kerülni, ugyanakkor a veszélyt soha sem szabad alábecsülni, hiszen az első a beteg érdeke.

Beszédes adat a múltból, hogy az Egységes Segélyhívó Rendszer, a 112-es központi telefonszám 2014-es bevezetésétől 2017 végéig összesen fogadott mintegy 17 millió hívásból 11 millió, vagyis közel hetven százalék trágárság, telefontréfa, véletlen hívás volt, azaz semmilyen intézkedést nem igényelt. Az első időszakban rögzített bejelentések további 10 százalékában csak tájékoztatást, információt kellett adni a hívó félnek, és mindössze a hívások 20 százalékában kellett egyáltalán mentőt, rendőrt és/vagy tűzoltót indítani. Egy frissebb adat szerint 2021-ben mintegy 1,6 millió hívás érkezett a 112-es segélyhívón a mentőkhöz, és az esetek 77 százalékában volt szükség tényleges beavatkozásra.

Tragikus és emlékezetes eset történt 2022 novemberében, amikor egy budaörsi beteg meghalt, mire a mentők 52 perccel a hívás után megérkeztek. Mint utólag kiderült, előzőleg egy orvos stabilizálta a nő állapotát, majd kihívta a mentőket, akik a kapott információk alapján úgy ítélték meg, hogy „észszerű várakozással” sorolhatják be az esetet a többi közé, és vártak a felszabaduló mentőautóra. Tévedtek.

Átlagosan 7-11 perc alatt érnek ki a súlyos esetekhez

Az OMSZ által közzétett márciusi statisztikai adatok szerint míg Budapesten 9 perc alatt ér ki a mentő közvetlen életveszély esetén, úgy a megyeszékhelyeken ez az idő átlagosan 6 perc, míg Szegeden valamennyivel kevesebb mint 4 perc – nem a hívástól, hanem a mentőautó indulásától számítva. Veszprémben viszont több mint 9 perc kellett hozzá átlagosan. A vármegyei adatok ennél azonban még kedvezőtlenebbek: országos viszonylatban 9 és fél perc alatt ér ki a mentő. A legrosszabb a helyzet ezt illetően Pest vármegyében (több mint 11 perc), amit Baranya, majd Ján-Nagykun-Szolnok vármegye követ.

A szakszervezet szerint azonban csupán ezzel próbálják elfedni a rendszer hibáit, ráadásul gyakran előfordulnak olyan konkrét esetek is – állítja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő –, amikor akár órák is eltelhetnek a bejelentéstől a feladat kidiktálásáig, vagy a kocsi megtalálásáig.

„Vannak olyan területek az országban szép számmal, ahol még mindig fehér foltokról beszélhetünk, hiszen nem tud a mentőautó 15 perc alatt kiérni”


– mondta Győrfi Pál 2008-ban.

Nyolc évvel később, 2016-ban az OMSZ akkori megbízott főigazgatója azt mondta: el kell felejteni a 15 perces kiérési időt, mert nincs hozzá elég orvos és mentőautó.

Az uniós ajánlás a kiérkezésre 15 perc. A mentődolgozók szakszervezeténél azt mondják: ők sem látnak rá a hívástól számított kiérkezési időkre. Lengyel Tibor, a szakszervezet alelnöke azt mondta, azért számolják az érkezési időt ebben a formában, hogy megpróbálják valamelyest elfedni a rendszer ezen hibáit.

Túlterheltek a mentésben dolgozók

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke szerint az utóbbi években általánossá vált, hogy a mentésben dolgozók, tehát a mentőautók személyzete és a hívásokat kezelő irányítók túlterheltek, ami a szolgáltatás minőségét veszélyezteti.

Illés István úgy látja, a szakmában sokan kénytelenek másodállást vállalni például a kórházak jobb jövedelmet biztosító sürgősségi osztályán, miközben a rendszer logikájából adódóan évi 250 túlórán felül a munkaadó és a munkavállaló kölcsönös megegyezése esetén további 150 órát vállalhatnak, valamint további túlmunkára irányuló szerződést köthetnek. Ezt sokan meg is teszik, és ennek nemcsak anyagi okai vannak, de Illés úgy látja, a felülről érkező nyomás szintén közrejátszik a kényszerű döntésekben.

A megkérdezett szakértők szerint a rendszer túlfeszítettségén segítene, ha az Országos Mentőszolgálat változtatna kommunikációs stratégiáján, és több figyelmet fordítana az közvélemény felvilágosítására. Ezt már érdemes volna gyerekkorban elkezdeni az egészségtudatos neveléssel. Bár a létszámhiányt és a rendszer túlterheltségét nem szüntetné meg, sokat javíthatna a mentők hatékonyságán, ha a betelefonálók többsége tisztában lenne az elsősegélynyújtás alapvető tudnivalóival és azzal, hogy mikor milyen segítségre van szükség.

A klinikai halál beállta esetén ugyanis 5 perc végzetesen hosszú idő, nagyobb artériás vérzésnél 5 perc a tolerálható idő felső határa lehet, szívinfarktus esetén 5 perc veszélyesen hosszú idő a várakozásra, vesegörcs esetén viszont 5 perc a beteg számára ugyan nehezen elviselhető, de a folyamatra nézve nincs hatással.

A fentiekből következik, hogy a mentésirányításban nem lehet döntő szempont, hogy valaki el tudja-e mondani reálisan, mekkora a baj, ezért a mentésirányítók felelőssége nagyobb: mindig tudniuk kell megfelelően kérdezni, valamint az egyéb jelekből, például a telefonáló összeszedettségéből következtetni a valós helyzetre.