Az orosz turistáknak elsősorban Magyarországon, Görögországban vagy Olaszországban érdemes próbálkozniuk a schengeni vízum megszerzésével, mivel ezekben az államokban a legegyszerűbb beszerezni azt – tanácsolja az orosz turisztikai szövetség, az ATOR a Die Welt cikke szerint.

Az adatok alapján az EU tavaly 84 százalékkal kevesebb orosz turistát fogadott, mint 2021-ben.

Az EU-ba beutazni kívánó oroszok számára ugyanis hosszadalmas folyamat lehet a vízum beszerzése, több uniós ország (például a balti államok, Belgium és Csehország) pedig jelenleg nem is ad ki turistavízumot Oroszország állampolgárai számára – írja a Privátbankár.hu

Tavaly a schengeni övezetben egyébként mintegy 600 ezer vízumot állítottak ki oroszoknak a schengeni övezet országai, ezen belül a legtöbbet – 154 ezret – Spanyolország adta ki számukra. Mivel az orosz turistákat nem látják szívesen az EU-ban, inkább távolabbi, részben trópusi országok felé fordultak.

Az idei első félévben a legtöbb orosz turistát Törökországban regisztrálták – ahova nincs is szükség vízumra – szám szerint 2,6 milliót. A második helyen az Egyesült Arab Emirátusok áll, majd Thaiföld és Egyiptom következik a sorban. Emellett kedvelt úti cél az oroszok körében Srí Lanka, a Maldív-szigetek, India és Kuba is.