A Richter Gedeon 3,7, az Egis csaknem 3 százalékos árfolyam-emelkedéssel lepte meg tegnap részvényeseit, igaz, a hétfőn 8 százalékkal dráguló Human árfolyama csökkent. A gyógyszeripari minihossz kiváltó oka a gyógyszerár-támogatási rendszerrel kapcsolatos kiegyezés lehet, elemzők - az utóbbi napokban befektetőik felé is publikált - véleménye szerint ezzel jelentősen csökkenhet a magyar gyógyszergyárakkal kapcsolatos bizonytalanság. A július elsejével életbe lépő rendszer - illetve maguk a gyógyszergyárak által várhatóan alkalmazott árak - ugyanakkor meglehetősen keserű pirulát jelentenek a gyártóknak. A várhatóan gyakorlatilag változatlan árak mellett az eredetileg tervezetthez képest mindenképpen csökkenő támogatási összegek alapján a Human menedzsmentje korábban 250 millió forintra taksálta a gyárat érő potenciális veszteséget, az Egis közleménye 200 millió forint körüli belföldi árbevétel-kiesésről szólt, az ilyen kérdésekben hagyományosan szemérmes Richter viszont nem tett közzé ezzel kapcsolatos becslést. (A bevételkiesés persze nem ugyanilyen arányban okoz eredménycsökkenést.) Bár a mértékek a gyógyszergyárak árbevétel-struktúrája, vevői alapján eltérőek lehetnek, annyi bizonyos, hogy a tőzsdén szereplő három gyógyszergyár mindegyike veszít eredeti terveihez képest. Paradox módon mégis a már ismert és felbecsülhető potenciális veszteségek nyugtathatták meg a befektetőket, hiszen a becslések szerint 5-10 százalékpont közötti támogatáscsökkenés a korábbi - néha igencsak túlzó - félelmekkel ellentétben nem jelent drasztikus eredményességromlást. Az új támogatási rendszer ugyanakkor nehezen becsülhető változásokat is hozhat a hazai gyógyszerpiacra. Egyrészt a gyógyszerek árrugalmassága ugyan feltehetően igen alacsony, kérdéses, hogy az árváltozásokkal hogyan alakul az amúgy meglehetősen magas hazai gyógyszerfogyasztás volumene. Másrészt a támogatási rendszer változása lehetőséget teremt a gyártóknak a gyakoribb árváltoztatásokra, ezzel jóval dinamikusabban működő piac alakulhat ki - vélekedik Szalai Tamás, a Concorde elemzője. A Richter Gedeon esetében az emelkedés mögött a támogatási rendszerrel kapcsolatos megállapodás mellett az új - a generikus gyógyszerek gyártására készülő - gyárral összefüggő remények is állhatnak. A tervek szerint a jövő év közepén működésbe lépő, 65 millió dollár költséggel elkészülő gyár 2001-ben már akár 20 millió dollár körüli árbevételt is hozhat a Richter számára. Ugyan a Concorde várakozása szerint a generikus gyógyszerek operatív fedezete alacsonyabb lesz a Richter jelenlegi 20-25 százalék közötti eredményhányadánál, ám a gyár belépésével így is pozitívak lehetnek a Richter középtávú növekedési reményei. Egyébként az idén - és várhatóan jövőre is - jóval a magyar piac átlaga alatti növekedést produkáló gyógyszergyár jelenlegi - nem sokkal 7 feletti P/E mutatójával így valóban vonzónak tűnhet, igaz, a Richter pozitív hírei kivétel nélkül a jövővel és nem a mával kapcsolatosak. (Egy évvel ezelőtt a 17 ezer forint körüli Richter-árfolyam az adott évre vonatkozóan ennél magasabb, 12 feletti P/E várakozást tartalmazott.) Jóval konkrétabb hatást gyakorolhatott a piacra a Merrill Lynch & Co. tegnap nyilvánosságra került elemzése, amely a Richterre vonatkozó EPS-előrejelzéseinek jelentős felemelése mellett (idénre 900, jövőre 1060 forint a Merrill becslése, ami mintegy 10 százalékkal van a Bloomberg által megkérdezett elemzők konszenzusos becslése felett) vételre javasolja a Richtert. Az Egis üzleti terve is tartalmaz akvizíciókra való utalást, a cég a FÁK-piacokon, főleg Ukrajnában vásárolna termelőegységet az Egis-termékek piaci helyzetének javítása végett, konkrét tárgyalásról azonban nincs szó - mondta lapunk kérdésére Marosffy László, az Egis vezérigazgató-helyettese. A FÁK-piacokon a magas védővámok jelentik a legnagyobb akadályt a gyógyszergyártók számára, amelyeket kiküszöbölve igencsak javíthatják versenypozíciójukat a szinte kivétel nélkül külföldi konkurens gyártókkal szemben. A cég FÁK-piaci értékesítése immár hatodik hónapja növekszik, ám a tendencia lassuló - így várhatóan az első féléves számok után lefelé módosítja a társaság a keleti exportra vonatkozó korábbi 19 millió dolláros tervét. Az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest 30 százalékkal bővülő (2,6 millió dolláros) FÁK-export a második negyedévben már csak kisebb ütemben javul. Az Egis árbevételében a Richterénél nagyobb súllyal szerepel a belföldi árbevétel - így e céget a gyógyszeráralku lezárása jelentős bizonytalanságtól szabadította meg. Az idei első féléves belföldi árbevétel jóval a kedvezőtlen bázis felett alakul, noha áprilisban már megkezdődött az első negyedévben a gyógyszeráremelés miatt felhalmozódott nagykereskedői készletek leépítése, ami az eladások átmeneti csökkenésével járt együtt. Tóth Norbert, az ING Barings elemzője szerint az Egis - különösen a Richterhez képest - korábban is alulértékelt volt s Kelet-Európa egyik legolcsóbb gyógyszerpapírjának számított. A múlt héten megtartott sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a társaság termékportfóliójának megújítása rendkívül gyorsan halad s néhány gyógyszerét a támogatási rendszer változása miatt már korábban bevezetik a piacra. Emellett az sem elhanyagolandó tényező - véli az elemző -, hogy az Egis a Richterrel ellentétben a gyógyszerár-támogatások hatásáról a nyilvánosság előtt is beszámolt, s így a befektetők originális információkhoz juthattak. SZENES GÁBOR - TALLÓSY ISTVÁN