Kommentek

tulajdonos: fairconto, létrehozva: 2020. március 11., szerda 13:07
 

fairconto, 2020. március 11., szerda 13:07

Hajzer Károly helyettes államtitkár úr - a koronavírus miatt megváltozott helyzett okán - a hétfői MKOE közleményére reagálva sietve megdicsérte az e-kormányzati portál szolgáltatásait az MTI számára. Az MKOE vezetése meglepődott a váratlan közlemény láttán.

Jó dolog a nyilvánosság előtt így kommunikálni egymással, miután a helyettes államtitkár úr semmilyen megkeresésünkre, konstruktív javaslatunkra, észrevételünkre nem reagált eddig (az elmúlt 4 évben). Dicsérgetés helyett tisztelettel javasolnánk, hogy foglalkozzanak az eddig e-mailen megküldött visszajelzéseinkkel, hogy annak révén jobbá tehessük közösen a rendszert.

Természetesen semmi sem fehér, vagy fekete. Vannak az e-ügyintézés terén sikerek, amit látva örömmel tapsolhatnak a könyvelők is. Van azonban bőven tennivaló a szolgáltatások igénybevehetősége és színvonala terén.

Javasoltuk például, hogy legyen hibajegyes rendszer a NISZ Zrt-nél, de Molnár Dalma, a NISZ Zrt osztályvezető asszonya az egy évvel ezelőtti ígérete ellenére se valósította ezt meg, sőt nem is válaszolt arra. A NISZ Zrt pedig a Belügyminisztérium felügyelet alatt működik.

A e-kormányzati és az ÖHP portál, valamint az IKR által rendre alkalmazott I-Formos rendszert meg kell szüntetni, helyébe másikat kell állítani, mert az I-Form elavult, aggasztóan színvonaltalan és lassú. Csak azok beszélnek arról, hogy "gördülékeny" az ügyintézés, akik még nem használtak élőben I-Formot.

Mindezekért az MKOE Elnökségében döntés született, hogy a honlapunkon folyamatosan közölni fogjuk a hibákat és hiányosságokat. Immár nem közvetlen e-mailekben jelezzük majd a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt, illetve a többi hivatal számára az informatikai jellegű problémákat.

Külön fejezetet szánunk majd a NAV kapcsán felmerült informatikai problémáknak is.

Az adott informatikai probléma jelzési időpontjával számozni fogjuk azokat és lesz lehetőség a hivatali válaszok bemutatására, illetve a megoldódás esetén mint lezárt, de továbbra is nyilvánosan bemutatott esetet továbbra is a honlapunkon elérhetővé tesszük.

Ezzel nyílt, egységes e-kormányzati hibajelző rendszert alakít ki az MKOE, az országban először, egyedülálló kezdeményezésként, amelyre minden könyvelői fórumon is említett és kivizsgált működési hiányosság bemutatásra kerül. Ezzel vége lesz a minisztériumok, hivatalok felé való végtelen (válasz nélkül hagyott) e-mailezgetésnek. Immár csak linkeket fogunk küldeni és rendszeresen NYILVÁNOSAN posztoljuk a hibákat, igyekezvén kikényszeríteni annak gyors és hatékony kijavítását.

A célunk, hogy konstruktívan segíthessük az állami informatika fejlődését, hiszen a könyvelők az e-ügyintézés első frontjában küzdenek minden nap.

Az MKOE hamarosan megújuló honlapján más szolgáltatások is megjelennek majd.

Ruszin Zsolt
MKOE alelnök
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html