A Graboplast Rt. leányvállalata, a kecskeméti Grabo Parkett Kft. 100 millió forintot kapott a Gazdasági Minisztériumtól vissza nem térítendő támogatásként. A támogatással azt a valamivel egymilliárd forintot meghaladó beruházást támogatta a minisztérium, amelynek keretében a szalagparketta-gyártó kapacitásokat bővítik. Az új, 2700 négyzetméteres üzemcsarnok műszaki átadása augusztus elején megtörtént, s ezzel a kecskeméti üzem éves szinten 400 ezer négyzetméteres kapacitása másfélszeresére növekedett - tudtuk meg a társaságtól. A kapacitásbővítésen túl a beruházás a termék minőségi javulásához is hozzájárul, amit nagyrészt a növekvő nyugat-európai értékesítés tett szükségessé. A Graboplast ebből a termékéből legtöbbet Németországba exportál, ahol 1,64 millió dollár értékben adtak el tavaly parkettát. A társaság árbevételének mintegy 10,9 százalékát kitevő, összesen 6,22 millió dollárra rúgó padlóértékesítésből 2,2 millió dollárnyit tett ki a hazai értékesítés. A szalagparketta értékesítése tavaly 4,1 millió dollárra rúgott, tehát a teljes parkettaértékesítés több mint 65 százalékát ez a termék adta. Százmillió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Pannonplast százszázalékos tulajdonában levő Moldin Műanyagipari Kft. is. A szombathelyi székhelyű társaság a Philips monitorházak mellett tavaly novemberben kötött szerződést a Hewlett-Packarddal nyomtatók fröccsöntött elemeinek gyártásáról. Az utóbbi projekthez kapcsolódó, 556,2 millió forintból épített üzem már meg is kezdte a működését - válaszolta lapunk érdeklődésére Baksa Norbert, a Moldin igazgatója. A gyáregység évente 180 ezer nyomtató-elemet képes legyártani. A Moldin idén várhatóan a Pannonplast árbevételének mintegy tíz százalékát adja, hárommilliárd forintot, jövőre viszont ötmilliárdos forgalmat várnak tőle. Az orosházi Mezőgép Rt. 3,18 milliárd forintos beruházásához kétszázmilliós állami támogatást kapott. A sebességváltó-, motor- és fékalkatrészek gyártására Orosházán megvalósuló beruházás segítségével az autóipari eladások további dinamikus növekedésére számít a kanadai többségi tulajdonban lévő társaság. A gazdaságfejlesztési célelőirányzat a multik vagy külföldi cégek potenciális magyar beszállítóit segítő program, az állam ennek keretében olyan területeken támogat beruházásokat, ahol a magas importhányad csökkentését lehet remélni. (NAPI)