Elképesztő ingatlanbizniszt ütött nyélbe a Magyar Nemzeti Vagyonkelező

Egyelőre ismeretlen vevőnek sikerült 3,5 milliárd forintért - kikiáltási áron - eladni az MNV-nek egy 9 ingatlanból álló csomagot, aminek a 2008-ban bezárt Svábhegyi Gyermekkórház épülete is része volt.
Vég Márton, 2019. július 18. csütörtök, 16:05
Fotó: Napi.hu

Jelentős ingatlanüzletet ütött nyélbe a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az elektronikus aukciós portálról kiderül, hogy kikiáltási áron, 3,5 milliárd forintért eladtak egy 9 ingatlanból álló csomagot. Ennek legértékesebb darabja a nagy kiterjedésű, a XII. kerület, Béla király út 20. szám alatti, hajdani Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villa és történeti kertje, ezekért 2,1 milliárd forintot remélt és kapott is az állam. Itt működött korábban a Svábhegyi Gyermekkórház tüdőszanatóriuma. A kórházzal szomszédos három ingatlan - a Béla király út 18/a és b, valamint a Laura út 1. - is járt a csomaggal, ezek értéke 768 millió forint volt, vagyis az öt svábhegyi ingatlan összesen 2,9 milliárd forintért lett a szerencsés licitálóé.

Mindegyik telekről azt írta a pályázati kiírásban a vagyonkezelő, hogy gazzal benőttek, a rajtuk álló épületek - a portát nem számítva - évek óta üresen állnak, az állaguk jelentősen leromlott. Az egykori kórház ugyanakkor műemléki épület, amit az MNV előírása szerint a vevőnek öt éven belül fel kell újítania.

Verseny nem volt - évekig nem akadt rá vevő

Verseny nem alakult ki a július 10. és 12. között zajló licitáláson, hiszen mindössze egy ismeretlen licitáló akadt, aki az ingatlancsomagot a 3,5 milliárd forintos kikiáltási áron megszerezte.

Az MNV július 5-én jelentette be, hogy nagy értékű ingatlanokat szeretne értékesíteni, és egy héttel később már akadt is egy vevő, aki nem sajnált 3,5 milliárd forintot kifizetni. Az állami vagyonkezelő korábban évekig nem tudta eladni az épületet, pedig már 2009-ben meghirdette. A Napi.hu által megkérdezett ingatlanszakértő szerint nehéz látatlanban megmondani, hogy a vételár mennyire reális. Mindenesetre Budapesten jelenleg négy kerületben, az I., a II., az V. és a XII. kerületben is meghaladja az egymillió forintot az új lakások átlagos négyzetméterára.

MNV

A második Gyurcsány-kormány 2007-ben döntött több budapesti kórház bezárásáról, nagyrészt a budai oldalon. A bezárások egyik első áldozata a Svábhegyi Gyermekkórház volt, amelyben az ellátást 2008. augusztus 31-én számolták fel végleg. A XII. kerületi intézményhez tucatnyi ingatlan tartozott, köztük az egykori Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villa; a kórháznak nővérszállója és tüdőszanatóriuma is volt - írta a Magyar Idők 2016-ban.

Mi volt még az ingatlancsomagban?

A jutányos árú csomagban több ingatlan is volt: a II. kerületben a Ganz utcából egy 396 négyzetméteres orvosi rendelő épületét, a zuglói Öv utcában pedig egy 1445 négyzetméteres beépítetlen telket is megszerzett a győztes. Ehhez jön még a fertőszentmiklósi 176 300 négyzetméternél is nagyobb, bregenci lokátoros laktanya területe, valamint Gárdonyban egy több mint 46 ezer négyzetméteres beépítetlen telek, amely alig 282 méterre van a tó partjától és az itteni hajókikötőtől.

Az MNV által ismeretlen vevőnek értékesített csomag része volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Megyaszó település kastélya is, ahol korábban gyermekotthon működött. Most 159,6 millió forintért talált új gazdára a kastély, aminek szintén kalandos a története. "A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés 2011 decemberében döntött arról, hogy közérdekből térítésmentesen átruházza a Megyaszó külterületén fekvő kastély és a körülötte lévő park tulajdonjogát az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részére" - írta 2015-ben a Népszabadság. A feltétel az volt, hogy az ORÖ öt éven belül létesítsen bentlakásos sportiskolát fiúk számára, ellenkező esetben a megyei önkormányzat visszaveszi az ingatlant. Ebből azonban semmi nem lett. (Az ORÖ elnöke 2011 januárjától Farkas Flórián volt, aki ma is fideszes országgyűlési képviselő. Az MNV élére pedig 2018. szeptemberétől Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Rózsa Zsoltot nevezte ki, aki 2016-ig a szintén fideszes polgármester által vezetett Belváros-Lipótváros vagyonkezelő társaságánál töltött be pénzügyi-gazdasági területeken vezetői pozíciókat.)

Hogy miért ezek az ingatlanok kerültek egy ingatlancsomagba, megkerestük az MNV-t is. "A csomagszerű értékesítés célja, hogy a jó adottságú, egyértelmű fejlesztési célokat kínáló ingatlanokkal együtt gazdára találjanak a hosszabb előkészítő munkát kívánó, s ezáltal alacsonyabb értékesítési potenciállal bíró ingatlanok is" - válaszolta a vagyonkezelő.

Sokáig spekuláltak

A Fidesz 2007-ben még ingatlanspekulációtól tartott a svábhegyi ingatlan kapcsán. "Mi állhat itt a háttérben? Akik itt vagyunk, attól tartunk, hogy a kormány tagjai, az egészségügyi tárca vezetői telekárat, ingatlanértéket néznek, hiszen ez Budapest, sőt talán az ország egyik legszebb és ilyen értelemben legértékesebb vidéke" - mondta Pokorni Zoltán, a XII. kerülete fideszes polgármestere. Az intézmény dolgozói, a gyerekek és a szülők fáklyás élőlánccal is tiltakoztak a bezárás ellen a szanatóriumnál 2007-ben. Az ingatlant végül 12 évvel később az Orbán-kormány adta el, a kerület polgármestere viszont változatlanul Pokorni Zoltán.

Erre is van pályázó
Az MNV aukciós portálján július 17-19. között a Svábhegyi Gyermekkórház Mártonhegyi úti épületére is lehet licitálni egy másik, szintén 3,5 milliárd forintos ingatlanportfólió keretében - erre is érkezett már egy ajánlat.

Az e-árverés-oldal 2015. szeptemberében indult el az MNV és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium együttműködésével. Az árverési portállal hatékonyabban és gyorsabban tudja az állam értékesíteni a közös tulajdont. Az internetes felületet 29 millió forintért fejlesztette ki a T-Systems Magyarország. Korábban csak offline licit volt, most az ügyfélkapun keresztül bárki regisztrálhat, de a licitálás névtelenül zajlik. A licit során a név helyett csak sorszám látható.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

percsi, 2019.07.20 01:02

@OklevelesNaiv: A vétel árat is mi fizettük, pontosabban ajándékba kapta. Reménykedjünk, hogy nem orosz a "vásárló", mert akkor nagyon nehéz lesz majd visszaszerezni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OklevelesNaiv, 2019.07.19 12:59

Nekem kettő is! :D lölö, vagy tibo?
Az viszont biztos, h a felújítást mi fizetjük, nem ők!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kiss.tamas@kissti.hu, 2019.07.19 10:51

Nekem van egy tippem a vevőre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html