A lengyel kormány a Családi 500+ program sikerén felbuzdulva megindította a Lakás+ programot is, ám az utóbbin komoly változtatásokat készül végrehajtani - adta hírül az gazeta.pl. Az 500+ programban a családok havi 500 zloty (38 ezer forint) állami támogatásra számíthatnak második, harmadik és minden további gyermekük után.

A miniszterelnök mellett több mint egy hónapja dolgozó speciális tanácsadó testület úgy véli, hogy a Lakás+ eddigi koncepciója nem megvalósítható. Ez azzal számolt, hogy az építőipar a következő években több ezer olcsó lakást építhet állami támogatással. Kiszámolták, hogy ez elviselhetetlen terhet rakna a központi költségvetésre.

Ezért arra lyukadtak ki, hogy az államnak a lakbéreket kell támogatni. A formálódó koncepció szerint azok juthatnának hozzá lakbértámogatáshoz, akiknek túl magas a fizetésük ahhoz, hogy önkormányzati hozzájárulást kaphassanak, viszont túl alacsony ahhoz, hogy hitelt vegyenek fel önálló lakás vásárlására. Úgy becslik, hogy a lengyel családok 40 százaléka van ebben a köztes állapotban, főleg a karrierjüket most kezdő fiatalok.

Feltételek

Ennek alapján egy kétszemélyes család akkor folyamodhat lakbér-hozzájárulásért, ha havi jövedelme 3844,36 zlotynál (288 ezer forint) kevesebb. Ugyanez a határ a négyszemélyes családoknál a 6420,27 zloty. További feltétel, hogy erre kijelölt lakásokban kell élniük. A segély kilenc évig jár, ebből is az első három, majd hat után csökkentik a folyósított pénzt. A kedvezményezetteknek minden 3. évben be kell mutatniuk, hogy nem lépték át a kereseti limitet.

A kormány a jövő év elejétől akarja életbe léptetni a Lakás+ támogatást (ősszel parlamenti választások lesznek). A programra az első évben 400 millió zlotyt szán, aztán minden évben emeli az összeget további 400 millióval. Így 2024-ben már kétmilliárd (150 milliárd forint, a budapesti 4-es metró költségének harmada) lesz. Ennek az összegnek elégnek kell lennie arra, hogy 2027-ben 450 ezer háztartás részesülhessen a lakbérsegélyben.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu