A lakhatási környezet olyannyira megfizethetetlenné vált, hogy egyes bankok tavaly minden egyes általuk finanszírozott jelzáloghitel után pénzt veszítettek – az amerikai Jelzálogbankárok Szövetsége (MBA) szerint ilyen korábban még sosem fordult elő.

2022-ben a független jelzálogbankok és a bejegyzett bankok jelzáloggal foglalkozó leányvállalatai átlagosan 104 ezer forintot veszítettek minden egyes általuk finanszírozott jelzáloghitel után – áll a jelentésében.

  • Ez 113 százalékos csökkenést jelent a tavalyi, hitelenkénti több mint kétezer dolláros átlagbevételhez képest;
  • ráadásul 2008 óta ez volt az első alkalom, hogy a bankok negatív eredményt realizáltak a lakáshitelek finanszírozásából.
Ez nagyrészt a lakásépítési aktivitás csökkenésének köszönhető

– idézi a Jelzálogbankárok Szövetségének közleménye Marina Walsht, az MBA iparági elemzésért felelős alelnökét.

A potenciális vásárlók tartózkodnak, ugyanis a jelzáloghitel-kamatok 20 éves csúcs közelében mozognak és a korlátozott lakáskínálat magasan tartja a lakásárakat.

Közben a hitelfinanszírozás költségei emelkedtek, mivel a munkavállalók számának csökkenése nem elég gyors ahhoz, hogy ellensúlyozza az üzleti visszaesést. A bankok és jelzáloghitel-társaságok 2022-ben nagyjából 3,7 millió forintot költöttek egy-egy lakáshitel finanszírozására az Egyesült Államokban, ami azt jelenti, hogy negyedével növekedtek a költségek egy év alatt.

Az amerikai lakáspiacon hatalmas korrekcióra kerülhet sor – mondták egyes szakértők tavaly –, mivel a zsugorodó kereslet a lakásárak csökkenéséhez vezet.

  • A lakásárak idén akár 9 százalékkal is csökkenhetnek az MBA egyik igazgatósági tagja szerint.
  • Más szakértők enyhébb korrekciót jósoltak, sőt az Ingatlanügynökök Országos Szövetsége egyik közgazdásza szerint az árak már elérték a mélypontot és a lakáspiac fellendülhet a közeljövőben.

Itthon sem kedvező a helyzet, magasak az árak

Az ingatlanárak világszerte számos gazdasági tényezőtől függenek. A gazdasági környezet, a kereslet-kínálat, az építőipar helyzete, a lakosság jövedelme, a kamatkörnyezet, az infláció és az adópolitika mind befolyásolják az ingatlanárakat.

Az egyik legfontosabb gazdasági tényező az építőipar helyzete.

  • Az építőiparban is a kereslet és kínálat egyensúlya jelenti az ideális helyzetet.
  • A területen tapasztalt kínálati hiányok az ingatlanárak emelkedéséhez vezettek a koronavírus óta folyamatosan. A kereslet túlsúlya és a kínálat hiánya miatt a vásárlók versenyeznek az ingatlanokért, ami magasabb árakat generál.

A lakossági jövedelmek szintén fontosak az ingatlanárak szempontjából.

  • Ha a lakosság magasabb jövedelemmel rendelkezik, akkor több pénzt tudnak ingatlanokra költeni. Ez növeli az ingatlanok iránti keresletet, ami magasabb árakat eredményez.
  • Bár a jövedelmek növekedtek itthon az elmúlt időszakban, nagy részük csak infláció alatt vagy azzal azonos szinten emelkedett.

A kamatkörnyezet is jelentős hatással van az ingatlanárakra. A hazai magas kamatszint miatt az emberek csak magas bankköltségek és kamatok mellett tudnak hitelt felvenni, ami tovább növelte a lakásárakat, ezzel csökkentve az ingatlanvásárlási kedvet.

Soroljuk, hogy mely városokban legdrágábbak az ingatlanok

Van olyan vidéki város, ahol többet kell fizetni, mint a fővárosban.
→ A teljes lista