A tanévkezdés előtt sokezer egyetemista szeretné megtalálni a számára leginkább megfelelő lakhatási lehetőséget. A bérleti díjak és a rezsiköltségek további várható emelkedése miatt pedig átalakultak az igényeik – áll az OTP Csoport közleményében. 

A kisebb méretű ingatlanok felértékelődtek, és a bérleti díj mellett egyre nagyobb jelentősége lesz majd annak is, hogy mekkora a bérelt ingatlan összköltsége. A lokáció továbbra is egy kiemelt szempont lesz, de az ingatlan rezsiköltsége legalább olyan fontossá válik.

A 2020-as csúcshoz képest Budapesten 14, országosan pedig 10 százalékos bérleti díjemelkedésről lehet beszélni. A keresés megkezdése előtt alaposan gondoljuk át az anyagi keretet, azt, hogy egyedül vagy többedmagunkkal költözünk-e, illetve, hogy milyen időtávra ideális kibérelni az adott ingatlant. Ezeken kívül érdemes szerződéskötés előtt elkérni a korábbi számlákat is a havi rezsiköltségek tisztázása miatt, valamint a tulajdoni lapot is célszerű megtekinteni, így biztosak lehetünk abban, hogy a tulajdonos adja ki az ingatlant. 

Az albérlet kiválasztásánál a biztosítás megléte számos kellemetlenségtől kímélheti meg a bérlőt és a tulajdonost egyaránt. Az egyetemisták sok személyes tárgyat is visznek az albérletbe, ezek között gyakran előfordul drága laptop, hangszer, komolyabb hifi-berendezés, vagy saját tévé is. Az albérlők számára fontos, hogy személyes vagyontárgyaikat is biztonságban tudják, de sokszor nem figyelnek arra, hogy megfelelő biztosítás legyen ezekre az ingóságokra is. 

Az OTP Bank tapasztalatai szerint leggyakrabban a mindennapok során használt tárgyaikra kötnek biztosítást az albérletbe költöző ügyfelek. A bútorok, a háztartási gépek, a laptop és a TV mellett a kerékpárokra köthető vagyonbiztosítási elemek népszerűek. Egyre többen választanak kiegészítő fedezeteket, mint például a háztartási asszisztencia vagy a baleset-biztosítás, amely a mindennapok során felmerülő nehézségek esetén nyújthat támogatást.

„Az ingóságokra kötött biztosítások iránti igény évről-évre emelkedik a nyár végi időszakban. A biztosítási termékek komoly fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években” – mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.